Putyin orosz elnök a judo vb-n, színpompás nyitóünnepséggel kezdődött a budapesti világverseny
Színpompás nyitóünnepséggel kezdődött meg hivatalosan a cselgáncs-világbajnokság hétfő délután a Papp László Budapest Sportarénában.
A műsor Al Bano fellépésével indult, a 74 éves olasz énekes előadta a Nemzetközi Judo Szövetség himnuszát, majd mintegy húszperces koncertet adott, többek között híres dalát a "Felicita"-t is előadta. Ezt követte a résztvevő 140 ország zászlójának behozatala, majd a vb kabalafigurája, Judogi köszöntötte a nézőket. A zenés-táncos ünnepi műsorban íjászok, kopjások, huszárok és csikósok mellett Molnár Levente operaénekes is színre lépett.
A megnyitóünnepségen (balról): Khaltma Battuga, Mongólia elnöke, Simicskó István honvédelmi miniszter és Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.
Üdvözlőbeszédében Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a helyszínen tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt, továbbá a dzsúdós család valamennyi tagját. Az MJSZ első embere külön köszönetet mondott a kormánynak - a vb megrendezéséhez nyújtott támogatásáért -, a nemzetközi szövetségnek (IJF) és a több mint 400 önkéntesnek.
Marius Vizer, az IJF vezetője ugyancsak köszönetet mondott a kormánytámogatásért, majd megnyitotta a sportág első magyarországi világbajnokságát.
A délutáni program, az elődöntők és érmes mérkőzések idejére megérkezett a Papp László Budapest Sportarénába Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke is, akinek ezúttal nem volt szerencséje, hiszen az egyetlen orosz judós, aki eljutott idáig, Irina Dolgova elveszítette a bronzmérkőzést.
A férfi 60kg eredményhírdetésénél az érmeket Schmitt Pál, NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke és Kovács Antal, MOB elnökségi tag, olimpiai bajnokok adták át.
Délelőtt két magyar is tatamira lépett.
Az első magyar judós, a kecskeméti Szabó Csaba az olaszok Európa-bajnoki bronzérmese elleni találkozón a rendes küzdelmi időben két intést is begyűjtött. Az aranypontos csata aztán hosszú percekig tartott, az olaszt kétszer is intették, de a mindent eldöntő akciót nem sikerült végigvinni, végül a harmadik intést Szabó Csaba neve mellé írták be. A KJC versenyzője nagy küzdelem után búcsúzott a budapesti világbajnokságtól.
A 48 kilogrammos hölgyek között az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva az első körben erőnyerő volt, a másodikban aztán a kubaiak új reménységével, a tizennyolc esztendős Melissa Hurtado Munozzal került össze. A Pán-amerikai bajnokság ötödik helyezettje el tudta dobni az Ippon Judo Tatabánya rutinos judósát, majd földharcban nem adott esélyt a folytatásra: leszorítással véget vetett ezen a napon érmes álmainknak.
„Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan világbajnokság, ahol már az első körben kikaptam. Nagyon csalódott vagyok, úgy érzem egy kicsit görcsösen judóztam. Voltak jó fogásaim, tudtam, mik azok a technikák, amikkel meg tudom fogni az ellenfelem, azonban a támadásoknál mindig megelőzött. Elég szerencsétlenül érkeztem a földre, beragadt a kezem a kubai alá, rögtön éreztem, hogy ez egy szorult helyzet. Csalódott vagyok, mert nagyon sokan jöttek el szurkolni, sajnálom, hogy nem sikerült a jó szereplés” – mondta könnyek között Csernoviczki Éva.
Folytatás kedden, a női 52 és a férfi 66 kilogramm küzdelmeivel, két magyar judóssal: Pupp Rékával (Atomerőmű SE) és Szabó Katinkával (BHSE).
(MOB-judoinfo.hu, fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs, MTI/Illyés Tibor)
Keresés