Reszeli Péter: Kardos Botondot elfogadták a pontozók is, ez a jövőre nézve biztató!
Kardos Botond korláton ezüstérmet nyert Nanjingban, egyéni összetettben negyedik lett. Edzője, Reszeli Péter és a hazai tornasport elégedett az eredménnyel. "Berki Krisztián edzőjével, Kovács Istvánnal azt beszéltük, Botondot elfogadták a pontozóbírók is, ez a jövőre nézve biztató, hiszen pontozásos sportágról van szó" - mondta a szakember.
"Úgy mentünk ki az ifi olimpiára, hogy egy szeren kerüljön Botond a fináléba. Ehhez képest éremmel tértünk haza - ez óriási siker! Az érem mindent felülírt" - hangsúlyozta Reszeli Péter a mob.hu-nak, majd hozzátette, előzőleg több országot előrébb soroltak a várható végeredmény tükrében, de Nanjingban már reálisnak tünk, hogy talajon vagy korláton egész jó eredmény is szóba jöhet versenyzője számára.
"Botond kiegyensúlyozott versenyzése hozta az érmes helyezést. Anyagerőben hatodik-hetedik helyen volt, de a kivitelezése tökéletes volt. A mai tornasportban két trend figyelhető meg. Van egy anyagerősebb, bevállalósabb és egy picit szerényebb, de sokkal esztétikusabb stílus - nekünk ez utóbbi jött be. Ha megnézzük az olimpiai bajnok Berki Krisztiánt, ő is egy rendkívül elegánsan kivitelező versenyző. Még az angol szaksajtó is úgy jellemezte, hogy a legtechnikásabb, legstílusosabb versenyző, pedig ez nagy szó tőlük, hiszen összetett olimpiai bajnokuk van. Krisztián edzője, Kovács István itthonról követte a közvetítést, azt beszéltük, érezhető, hogy Botondot elfogadták a bírók, szimpatizálnak vele, és ez nagyon biztató a jövő szempontjából" - magyarázta a szakember.
Reszeli Péter arról is beszélt, milyen további hozadéka van Kardos Botond ifjúsági olimpiai ezüstérmének. "Olyan ajtók nyílnak meg előttünk, amilyenek eddig soha. Olyan versenyekre hívnak, amiről álmodni sem mertünk fiatal versenyzőmmel. Hívtak Kolumbiába, a London Openre. Megtisztelő mindkettő, de előre megtervezett program alapján dolgozunk, így nem tudunk részt venni ezeken a viadalokon, ugyanakkor jóleső érzés, hogy számítanak ránk a nemzetközi elitben, ehhez kellett ez a jó eredmény. Előremutató a jövő szempontjából mindenképp."
Reszeli mester a felnőtt olimpiai szerepléssel kapcsolatban óvatosan fogalmazott. "Rio eddig nem volt célkeresztben, de felvesszük a kesztyűt. Jövő októberben Glasgow-ban lesz a kvalifikációs vébé, előtte beszállunk itthon a válogatóversenyekbe. A magyar tornasport szempontjából is hasznos, ha jönnek föl a fiatalok, az idősebb versenyzőket ez még jobb teljesítményre inspirálja. Botond felé nincsen semmilyen riói elvárásunk, Tokió inkább szóba jöhet, akkor lesz huszonkét éves. Mindenesetre megpróbáljuk. Egyébként tavaly voltunk együtt Rióban, tudjuk, mi a cél. Meglátjuk..."
(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés