Több mint félmillióan rendelkeznek Magyarországon versenyengedéllyel
Már több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló van Magyarországon, akiknek több mint a fele utánpótlás korú - számol be róla a kormany.hu. Erről Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adott tájékoztatást kedden az országgyűlésnek.
„Ötszázegyezer versenyengedéllyel rendelkező sportolónk van, akiknek több mint a fele utánpótláskorú. Ez is azt mutatja, hogy a bevezetett sportágfejlesztési programjaink, átgondolt utánpótlás-nevelési rendszerünk, és az edzői életpálya-modell nagyszerűen működnek. A magyar sport hosszútávú eredményességének záloga az utánpótlás-nevelés, ezért is jelentős, hogy már gyermekkortól szakmai programokat, biztonságos, modern létesítményeket tudjunk biztosítani fiatal tehetségeink számára. A Parlamentben beszéltem a fiatal versenyzők eredményességéről, a Héraklész és a Sport XXI. programról, a Sportiskolai rendszer támogatásáról, a Képzési Központokról, az Akadémiai rendszer szerepéről, valamint az edzői háttérmunka elismeréseként a Kiemelt Edzői Státusz mellett, az Utánpótlás Edzői Program bevezetéséről. Biztos vagyok benne, hogy ez az előremutató utánpótlás-nevelési stratégia és életpálya modell, valamint a sport kiemelt szerepe, a jövőben is biztosítják a magyar sport sikerességét!” - írja közösségi oldalán az olimpiai ezüstérmes úszó sportpolitikus.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-nek kedden elmondta: „a kormány, azzal, hogy kiemelten támogatott stratégiai ágazatként tekint a sportra, megteremtette ennek a létszámemelkedésnek és a sport eredményességének feltételeit. A kiemelt és a felzárkóztatási sportágak támogatási rendszere, az utánpótlás-nevelés átfogó támogatása, az edzői életpályamodell bevezetése, a Gerevich-ösztöndíj, a mindennapos testnevelés megvalósítása, a sportlétesítmények fejlesztése, a hazai rendezésű nemzetközi sportesemények és a szabadidősport támogatása mind hozzájárultak ehhez a 2011-hez viszonyított több mint 61 százalékos növekedéshez".
Kiemelte, a 2011-es adatokkal összehasonlítva a látvány csapatsportágakban 72 százalék, a 16 kiemelt sportágban 31 százalék, a 20 felzárkóztatási sportágban csaknem 16 százalék, míg az egyéb sportágak esetében majdnem 87 százalékos az emelkedés.
Jelezte, az aktív sportkarrier utáni időszakra gondolva működik a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíj program, a legeredményesebb sportolóknak járó olimpiai és a Nemzet Sportolója járadékrendszer.
„A cél továbbra is az, hogy a magyar társadalom sportoló nemzetté is váljon, folytatódjon a sportolói létszám emelkedése, mindehhez megfelelő sportinfrastruktúrát biztosítsunk. Így egyre többen választják a sportot, a rendszeres testmozgást gyermekek, fiatalok, felnőttek és az idősebb korosztály egyaránt" - jelentette ki Szabó Tünde.
Az állami utánpótlás-nevelési programok - a Héraklész, a Sport XXI. és a Sportoskolai - 2001-2002-től indultak, akkor a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet keretében, majd a 2012-es sporttörvénynek megfelelően azokat a Magyar Olimpiai Bizottság kezelte tovább, egészen 2016 december végéig; 2017. január elsejétől - az újabb sporttörvénynek megfelelően - az EMMI Sportért Felelős Államtitárságának égisze alatt.
(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés