Több tízmilliós állami támogatást kap a triatlon szövetség (videóval)
A Magyar Triatlon Szövetség sportágfejlesztési stratégiájával és jelentős mértékű állami támogatásával kapcsolatban tartott a szövetség sajtótájékoztatót március 3-án a MOM Uszoda és Sportközpontban. Az eseményt a szervezők szándékosan vitték sportos közegbe: a medencében úszóedzés zajlott, a kerékpárok pedig görgőre szerelve várták az edzésre érkező sportolókat - illetve a jelenlévő sportvezetőket. A többszörös olimpikon Kuttor Csaba Meridáját még Szabó Bence, a MOB főtitkára is megtekerte...
Az idei év első felében 55 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ).
"Arra törekszünk, hogy a sport teljes spektrumát támogassuk, így nem csak a 16 kiemelt sportág jut komoly anyagi forráshoz" - mondta a hétfői sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Dr. Simicskó István kiemelte, kormányzati részről megvan a bizalom az MTSZ vezetői iránt, akik kiváló sportágfejlesztési programot tettek le az asztalra.
Dr. Bíró Marcell MTSZ-elnök azt hangsúlyozta, hogy ekkora támogatást korábban nem kapott a magyar triatlonsport, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy felvegyék a versenyt a sportág kiemelkedő nemzeteivel.
A sportvezető az MTI érdeklődésére elmondta, nagyrészt utánpótlásra költik a pénzt, hat centrumot kívánnak megerősíteni, illetve létrehozni, sporteszközöket vásárolnak, továbbá víz- és futó felületet biztosítanak a klubok, versenyzők számára. Hozzátette, ebben a sportban a külföldi versenyeztetés nagyon sokba kerül, így az összeg nagyjából 30 százalékát erre fordítják.
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára úgy fogalmazott: a triatlon többek között azért csodálatos sportág, mert alapsportokból, úszásból, kerékpározásból és futásból áll, így nem véletlen, hogy népszerű az amatőrök között is. Kiemelte, a MOB és az MTSZ között példaértékű a kapcsolat, s az olimpiai bizottság az idén 77 millió forintot ad a szövetségnek.
"Nem azt várom, hogy a riói olimpián már érmes triatlonosunk lesz, de nagy eredmény lenne, ha addigra megduplázódna a triatlonosok száma. Ennek köszönhetően Tokióban esetleg megszülethetne a sportág első magyar pontszerző helyezése, netán érme" - mondta Szabó Bence.
A sajtóeseményen részt vett dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese és Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program vezetője, valamint dr. Bátorfi Béla, a szövetség elnökségének tagja (a képen öltönyben) és Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is.
(MOB-MTI-Kormány.hu)
Keresés