Triatlonos edzőképzés Tiszaújvárosban amerikai professzor előadóval
December 8-9-én Tiszaújvárosban edzőképzést tartottak, mely egy amerikai professzor és egy erdélyi tréner által lett nemzetközi.
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) tiszaújvárosi Akkreditált Módszertani és Edzőközpontja, mely egyben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által támogatott utánpótlás-edző és módszertani központ - a TVK-Mali Triatlon Klubbal közösen - a tavalyi sikeres edzőképző sorozat után indította útjára az új, szintén három részes szériát. A 2012-2013. évi felkészülési időszakban a célközönséget ismét a magyarországi triatlon egyesületekben utánpótlással foglalkozó szakemberek jelentették. Újdonság volt az első sorozathoz képest, hogy az idén az edzőkkel együtt klubonként egy versenyzőt is vártak a Lehmann Tibor által vezetett szervezők.
A beérkezés utáni regisztrációnál kiderült, hogy a képzésen hivatalosan 16 egyesület képviseletében, 21 edző és versenyző vett részt, de ezen kívül még több érdeklődő is ellátogatott a helyszínekre. A nagy klubok közül az Uniqa Team Újbuda, a Debreceni Sportcentrum, a házigazda TVK-Mali TK, valamint az egyetlen magyar londoni olimpikont, Kovács Zsófiát soraiban tudó Agria Kerékpár és Triatlon Klub képviseltette magát. Jelen volt az olimpiai bajnok úszó Risztov Éva felkészülését Debrecenben közvetlenül irányító Dévay László, aki az ottani triatlonosok úszóedzéseit is kezében tartja.
A Garden Panzióban megtartott nyitányon a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) nemrégiben megválasztott új elnöke, dr. Bíró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára képviseletében ott volt dr. Lacsny Márton, a KIM kormánytanácsadója, aki elismeréssel szólt a tiszaújvárosi kezdeményezésről, majd megtekintette a helyi edzőközpontot is. Az MTSZ elnökségét képviselte még Zelcsényi Miklós, akit a Balatonman főszervezőjeként is ismerhetünk.
A szombati első "fellépő" dr. Kevin J. Finn, az University of Northern Iowa professzora, az Amerikai Sportorvosi Társaság tagja volt, aki "Az állóképességi adaptáció jellegzetességei utánpótlás korosztályokban" címmel tartotta meg élénk érdeklődéssel kísért előadását. A délutáni folytatásban a délelőtt szinkron-tolmácsként is kiválóra vizsgázott győri dr. Szakály Zsolt, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense lépett a hallgatóság elé, aki először a humánbiológiai ismeretek jelentőségéről, azok utánpótlás-nevelésben való felhasználásáról beszélt, majd önálló témaként a utánpótlás korosztályok triatlon edzéstervezését elemezte.
A másnapi folytatásban a különböző korosztályok erőfejlesztésének sajátosságai jelentették a témát. Nagy Sándor erőnléti és rehabilitációs edző az elmélet mellett a gyakorlatban is nagyon sok hasznos információval vértezte fel hallgatóságát.
- Úgy gondolom ezúttal is színvonalas programot kínáltunk a kollégák és érdeklődők számára - summázta az első "felvonást" Lehmann Tibor, a módszertani és edzőközpont vezetője, a TVK-Mali TK elnöke. - A MOB által támogatott képzésben az elméleti előadások gyakorlati foglalkozásokkal bővültek ki, melyekben az edzők és versenyzők tevékenyen, interaktív módon vettek részt, megosztva egymással és az előadókkal módszereiket, tapasztalataikat. Jól eső érzéssel tapasztaltuk, hogy a résztvevők felszabadultan tudtak egymás előtt megszólalni, ami közel sem jellemzően magyar mentalitás. A sorozat további két állomását a tervek szerint 2013. január és február hónapjaiban rendezzük meg Tiszaújvárosban - tette hozzá a szakember.
- A módszertani központi keretből innovatív, a modern sport kihívásainak megfelelő, nemzetközi módszertanilag is elfogadott feladatokat, tevékenységet és képzéseket támogat a Magyar Olimpiai Bizottság - hangsúlyozta Pignitzky Dorottya, a MOB Sport XXI. programjának igazgatója.
Keresés