Székhelye: Budapest – a magyar fővárosba költözik a Nemzetközi Judo Szövetség
Bár a judo vb csak vasárnap kezdődik Japánban, máris kivételes magyar siker született Tokióban a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) közgyűlésén, miszerint Budapestre teszi át székhelyét a világszervezet – adta hírül a judoinfo.hu.
Az IJF – melyet 1951. július 11-én alapítottak Londonban, jelenleg pedig az osztrák Marius L. Vizer vezeti – végrehajtó bizottsága már egy korábbi ülésén jóváhagyta azt az előterjesztést, miszerint a magyar fővárosba tegye át székhelyét a svájci Lausanne-ból, ám ennek hivatalossá tételéhez alapszabály módosításra van szükség, melyet most a tokiói kongresszuson a nemzeti szövetségek képviselői is elfogadtak.
A kormány nevében a helyszínen Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és a kiemelt budapesti, valamint nemzetközi sportesemények kormánybiztosa tartott meggyőző prezentációjában elmondta azokat az érveket, melyek a nemzetközi szövetség szempontjából is fontosak lehetnek, ami miatt megéri a lassan hetvenéves szervezetet Európa szívébe költöztetni.
„Budapest Európa kellős közepén található, földön, vízen, levegőben könnyen elérhető a világ bármely pontjáról. Szolgáltatásainak színvonala egyre inkább megközelíti a nyugat-európait, ár-érték arányban világviszonylatban is rendkívül versenyképes a magyar főváros. Budapest gyönyörű, biztonságos, az emberek képzettek, vendégszeretők, és egyre többen beszélnek idegen nyelveket, főleg a fiatalok körében. Magyarországnak jelentős gazdasági előnyei származnak abból, hogy a kormány kezdeményezte a nagy sportszövetségek Budapestre költözését segítő programot, ez a komoly bevételt hozó konferenciaturizmust is erősíteni fogja” – mondta Fürjes Balázs.
Hatalmas megtiszteltetés az IJF bizalma, hiszen a világ egyik legtöbb sportolóját – mintegy negyvenmillió főt – tömörítő szervezetről van szó, melynek elnöki irodája eddig is Budapesten működött.
(Forrás: judoinfo.hu; Kép: MTI)
Keresés