Szellemi Diákolimpia és Kerületi Olimpiai Kiállítás megnyitója a XVIII. kerületben
Pestszentimre Önkormányzata kedden szellemi diákolimpiai vetélkedőt rendezett a Rózsa Művelődési Házban.
A versenyen a kerület 10 általános és 3 középiskolájának csapata jelent meg. A zsűri elnöke Győr Béla a MOA Tanácsának tagja volt.
A zsűri tagjai: Protasievics Iza a kerületi Diáksport Bizottság tagja; Tasnádi András, a Kerületi Diákolimpia szervezője, a Brassó Általános Iskola igazgatója és Tóth Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség női utánpótlás válogatottjának technikai vezetője, antidopping koordinátor voltak.
A vetélkedő kérdéseit összeállította és a játékot vezette: Kissné Baumann Gizella.
Burján Attila a jól ismert narrátor köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester nyitotta meg a vetélkedőt.
Győr Béla a MOA Tanácsa nevében örömét fejezte ki, hogy ennyi iskola csapata jelent meg a vetélkedőn. Felhívta a résztvevő csapatok tagjainak és felkészítő tanáraik figyelmét a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiára, biztatta az iskolákat a jövő évi versenyen való indulásra.
A csapatok 6 fordulóban vetélkedtek:
A feladatok a következők volták:
1. Szabályos olimpiai ötkarika összeállítása
2. Olimpiai TOTÓ
3. Olimpiai puzzle összeállítása
4. Keresztrejtvény
5. Sporteszközök, sportágak felismerése
6. Olimpiai alkotás bemutatása
A végeredmény:
Általános iskolások: 1.Darus Általános Iskola 64 pont, 2.Eötvös Általános Iskola 58, 3.Brassó Általános Iskola 56, 4.Bókay Általános Iskola 55, 5. Gloriett Általános Iskola 54, 6.Gulner Általános Iskola 51, (2 győzelem az egymás elleni összevetésben), 7.Táncsics Általános Iskola 51 (1 győzelem az egymás elleni összevetésben), 8.Üllői Általános Iskola 50, 9.Kandó Általános Iskola 48, 10.Csontváry Általános Iskola 45
Középiskolások: 1. Vörösmarty M. Gimnázium 63 pont (4 győzelem az egymás elleni összevetésben), 2. Pogány F. Szakközépiskola 63 (2 győzelem az egymás elleni összevetésben), 3. Pestszentlőrinci Szakközépiskola 44
A vetélkedő után a kerületi olimpikonok kiállítását Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester nyitotta meg. A résztvevőket köszöntötte még Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázó, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója, Farkas Tibor a MOB munkatársa, valamint Danada Judit a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal Sportosztályának vezetője.
A köszöntők után került sor a szellemi vetélkedő eredményhirdetésére. A helyezettek okleveleit és könyveit Zsíros Tibor a legendás kosárlabdázó olimpikon, az általános iskolások bronzérmét Antal Márta olimpiai ezüstérmes atléta, az ezüstérmeket Farkas Tibor, az aranyérmeket Balogh Gábor adta át.
A középiskolások bronzérmeit Kissné Baumann Gizella, az ezüstérmeket Horváth Gábor olimpiai bajnok kajakozó, az aranyérmeket Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester adta át.
Ezután a rendezők meglepetése következett, egy hatalmas ötkarikás torta, melyet az alpolgármester úr és Balogh Gábor vágott fel a megnyitón megjelentek részére.
A kiállítás a rendezők munkáját dicséri. Színvonalas leporellókon rövid olimpiatörténet fogadja a látogatókat. A vitrinekben megtekinthetjük többek között dr. Prokopp Sándor sportlövő olimpiai bajnok hagyatékának gyönyörű darabjait, Dr. Magyar Zoltán tornász és Kis Gábor vízilabdázó olimpiai bajnokok aranyérmeit, Fodor Zoltán birkózó és Antal Márta atléta olimpiai ezüstérmeit, Lendvay Péter kézilabdázó olimpiai 4. mezeit, Zsíros Tibor kosárlabdázó olimpikon valamint a kerület speciális olimpikonjainak relikviáit.
A rendezvényhez kapcsolódóan az önkormányzat támogatásával egy füzetecske került kiadásra Prokopp Sándorról, melyet Kovács Márk állított össze dr. Prokopp László segítségével.
A kiállítás egy hónapig tekinthető meg a Rózsa Művelődési Házban.
(Fotók: JochaPress)
Keresés