Szerbia Európa-bajnok lett Budapesten, olimpiai résztvevő
Budapesten a SYMA csarnokban befejeződött a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság, melynek győztese, Szerbia kvalifikálta magát a riói olimpiára.
A döntőben a szerb és a francia válogatott csapott össze, méghozzá telt ház előtt. Végig a szerbek akarata érvényesült, az olimpiai ezüstérmes franciák futottak az eredmény után. Végül teljesen megérdemeltem szerezte meg Szerbia első Európa-bajnoki címét, s ezzel kvalifikált a riói olimpiára is.
A bronztalálkozón a spanyolok sikere egy pillanatig sem volt kétséges a fehéroroszok ellen.
Egy nappal korábban rendezték az 5. helyért vívott találkozót. A tét igen nagy volt, mert a 2-5. helyezett csapatok harcolták ki az olimpiai kvalifikációs tornán való részvétel jogát.
A világbajnoki ezüstérmes törökök hosszabbítás után egy kétpontos kosárral győzték le az oroszokat, így ők mehetnek a kvalifikációs tornára, s Oroszország, amely korábban háromszor is az ötkarikás játékok legjobbjának bizonyult, nem lehet ott Rióban.
A magyar válogatott, mely legutóbb 1980-ban szerepelt olimpián, most a selejtezők során kiesett, mindössze egy csoportmérkőzését tudta megnyerni.
Rióban 12 válogatott vehet részt a kosárlabdatornán. Az olimpiára a földrészek bajnokai, továbbá a kvalifikációs tornáról öt vagy hat nemzet harcolhatja ki a részvétel jogát. Szerbia mellett már biztos olimpiai résztvevő a világbajnok Egyesült Államok.
A végeredmény: 1. Szerbia, 2. Franciaország, 3. Spanyolország, 4. Fehéroroszország, 5. Törökország, 6. Oroszország, 7. Montenegró, 8. Litvánia… 17. Magyarország
Az Európa-bajnokság All Star-csapata: Céline Dumerc (francia), Ana Dabovics (szerb), Alba Torrens (spanyol), Szonja Petrovics (szerb), Sandrine Gruda (francia)
Az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa (MVP): Ana Dabovics (szerb)
(MOB, fotó: MTI)
Keresés