Szilágyi Liliána viszi a magyar zászlót a záróünnepségen
Szilágyi Liliána úszó viszi a magyar zászlót a nanjingi ifjúsági olimpia csütörtöki záróünnepségén.
Mint arra dr. Nagy Zsigmond csapatvezető felhívta a figyelmet a szerdai csapatgyűlésen, hagyományosan a legeredményesebb sportolónkat éri ez a megtiszteltetés, márpedig Szilágyi Liliána – egyedüliként – két aranyérmet is nyert a nanjingi uszodában 100m és 200m pillangón.
A csapatgyűlésen jelen lévők egyöntetűen támogatták a javaslatot, a fényes jövő előtt álló úszó pedig nagy örömmel vállalta el a felkérést.
„Olimpián vinni egy zászlót, az hatalmas dolog szerintem, és nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy engem választottak meg. Próbálok megfelelni a feladatnak. Te jó ég - vinni fogom a zászlót!" - lelkesedett a mob.hu-nak a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána.
A nyitóünnepségen ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence volt a zászlóvivő.
A csapatgyűlésen dr. Nagy Zsigmond megköszönte a Magyar Csapat versenyzőinek a remek szereplést, és átadta nekik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság oklevelét.
A csapatvezető emellett kiemelte az orvosi stáb érdemeit, illetve mindenkiét, aki bármilyen módon hozzájárult a nanjingi sikerekhez.
A magyar küldöttségre fárasztó utazás vár a záróünnepség után: hatórás buszozás után ér majd Sanghajba, ahonnan Frankfurt érintésével repül Budapestre.
A delegáció pénteken késő este, várhatóan éjfélkor érkezik meg a SYMA csarnokhoz.
(MOB)
A Magyar Csapat dicsőséglistája: ITT
Kapcsolódó cikk:
Huszonhárom plusz öt éremmel zártuk az ifjúsági olimpiát Nanjingban
Keresés