Szőcs Emőke 77. a 10 km-es szabadstílusú sífutó számban
A nők 10 km-es szabadstílusú versenyszámában indult csütörtökön Szőcs Emőke a Halihó SE Budapest sífutója. A kétszeres olimpikon 77.-ként zárt.
Szőcs Emőke a 90 indulót számláló mezőnyben 85.-ként vágott neki a távnak. 1,6 km-nél a 73. helyen haladt, majd pár helyet visszacsúszva a további ellenőrző pontoknál egyaránt a 77. időt mutatta az óra. Végül a győztestől 6:04,1 perccel elmaradva a 77. helyen, 31:06.6 idővel ért a célba.
Szőcs emőke örült, hogy az elmúlt napokhoz képest nem volt már olyan nagy szél és hideg, mint korábban, s mint elmondta, a hó is más jellegű volt. Amit bírt, "beletett". "Nehéz verseny volt, de kihoztam magamból, amit tudtam. A második körben elkezdett zsibbadni a bal lábfejem, lehet túl szoros volt a kötésem" - értékelt a csíkszeredai születésű Szőcs, aki Szocsiban biatlonban szerepelt. - "Sajnos, más léccel és vaxszal kellett menni, mint amit eddig teszteltünk, mert a rendkívül hideg időjárás után ma először plusz volt, így olvadt a hó, azaz ennek megfelelően vizes hóra való lécre kellett váltani. Ettől függetlenül versenyezni jobb ilyen időben, mint mínusz 15 fokban".
A pályafutása során eddig csupán egyetlen világkupa-győzelmet aratott Haga egészen simán nyerte meg az egyéni indításos versenyt, amelyen mögötte a szombati 7,5 plusz 7,5 kilométeres tömegrajtos viadal dobogósai végeztek: a bajnok svéd Charlotte Kalla lett a második, míg a szombaton ezüstérmes Björgen, illetve bronzérmes finn Krista Parmakoski a harmadik. Haga a svéd klasszist 20,3, másodperccel, míg honfitársát és a finn versenyzőt több mint félperccel győzte le.
Björgen karrierje 12. olimpiai érmét szerezte, amivel rekorder a női sportolók között a téli olimpiák történetében.
(MOB, MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés