Szocsi 2014: brit-kanadai döntő férfi curlingben
Az elődöntőknél járnak a férfi curlingtornán az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A pénteki döntőt Kanada és Nagy-Britannia vívja majd egymással, míg a harmadik helyért Svédország és Kína csap össze.
Az alapszakaszt százszázalékos teljesítménnyel megnyerő, címvédő kanadaiak Kínával mérkőztek, és a hatodik endig gyakorlatilag szoros volt a találkozó: ekkor 4–4-et mutatott az eredményjelző. A hetedik endet viszont 3 ponttal nyerték meg a kanadaiak, és bár a következőben egyre megint feljöttek az ázsiaiak, utána megint egy hárompontos észak-amerikai end következett. Így az utolsó játszmában néggyel kellett volna nyernie a kínaiaknak még az extra endhez is, így amikor már csak három kő volt hátra, a házban pedig egy sem, feladták a további küzdelmet.
Ennél sokkal szorosabb küzdelmet hozott a világbajnoki címvédő svédek és a brit színekben induló skótok mérkőzése. Utóbbiak szereztek vezetést, majd a skandinávok fordítottak, de a hatodik end után már megint a britek vezettek úgy, hogy egyszer raboltak is. A kilencedik end után 5–4-re vezettek a svédek, de a skótok fejezhették be a tizediket. Mivel ezt óriási bravúrral 2–0-ra hozták – ugyanúgy, ahogyan a rájátszásban a norvégok ellen –, a meccset is megnyerték 6–5-re.
Szocsi 2014
CURLING, FÉRFI ELŐDÖNTŐK
Kanada–Kína 10–6
Nagy-Britannia–Svédország 6–5
A csapatok összeállítása:
Kanada: Brad JACOBS (Skip), Ryan FRY (Third / Vice-Skip), E.J. HARNDEN (Second), Ryan HARNDEN (Lead), Caleb FLAXEY
Kína: Rui LIU (Skip), Xiaoming XU (Third / Vice-Skip), Dexin BA (Second), Jialiang ZANG (Lead), Dejia ZOU
Nagy-Britannia: David MURDOCH (Skip), Greg DRUMMOND (Third / Vice-Skip), Scott ANDREWS (Second), Michael GOODFELLOW (Lead), Tom BREWSTER
Svédország: Niklas EDIN (Skip), Sebastian KRAUPP (Third / Vice-Skip), Fredrik LINDBERG (Second), Viktor KJAELL (Lead), Oskar ERIKSSON
A hölgyeknél megismétlődik a 2010-es olimpiai finálé. Az elődöntőben a svédek a svájciak, a kanadaiak a britek felett diadalmaskodtak két-két kő előnnyel.
Csütörtökön ismét összecsap a fináléban a két győztes gárda. 2010-ben a svédek diadalmaskodtak a juharlevelesek felett 7-6 arányban.
NŐI ELŐDÖNTŐK
Nagy-Britannia-Kanada 4-6
Svédország-Svájc 7-5
A csütörtöki program:
09:30 - Bronz mérkőzés: Nagy-Britannia-Svájc
Nagy-Britannia: Eve MUIRHEAD (Skip), Anna SLOAN (Third / Vice-Skip), Vicki ADAMS (Second), Claire HAMILTON (Lead), Lauren GRAY
Svájc: Mirjam OTT (Skip), Carmen SCHAEFER (Third / Vice-Skip), Carmen KUENG (Second), Janine GREINER (Lead), Alina PAETZ
14:30 - Döntő: - Svédország-Kanada
Kanada: Jennifer JONES (Skip), Kaitlyn LAWES (Third / Vice-Skip), Jill OFFICER (Second), Dawn MCEWEN (Lead), Kirsten WALL
Svédország: Maria PRYTZ (Fourth / Vice-Skip), Christina BERTRUP ( Third), Maria WENNERSTROEM (Second), Margaretha SIGFRIDSSON (Lead / Skip), Agnes KNOCHENHAUER
Keresés