Szocsi 2014: fellebbeznek a dél-koreaiak a női kűr miatt
Fellebbezést nyújtanak be a dél-koreaiak a februári szocsi téli olimpia női műkorcsolya-versenyének döntőjében tapasztalt bíráskodás miatt, mert szerintük a címvédő Kim Ju Na érdemelte volna meg az aranyérmet.
A február 20-án rendezett kűrben az egyik hazai korcsolyázó, Agyelina Szotnyikova kapta a legmagasabb pontszámot a bíráktól, a rövidprogram után még az élen álló Kim pedig hiába mutatott be hibátlan produkciót, csak második lett.
A kűrök pontozása nagy vihart kavart, többen - köztük a kétszeres ötkarikás bajnok német Katarina Witt is - megkérdőjelezték a bírák döntését.
A Koreai Köztársaság olimpiai bizottsága kedden jelentette be, hogy az ország korcsolyázó szövetségével közösen nyújt be fellebbezést a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek (ISU), s ebben arra kéri a szervezetet, hogy vizsgálja ki az olimpiai döntő bíráskodását.
Múlt héten a dél-koreai olimpiai bizottság és a korcsolyázó szövetség közös közleményben azt írta, a szocsi játékokon a bíráskodás „ésszerűtlen és igazságtalan” volt. Panaszukkal azt szeretnék elérni, hogy a továbbiakban ne sújtsák méltánytalan döntések a dél-koreai sportolókat és más versenyzőket sem.
Kim Ju Na menedzsmentje a múlt héten azt közölte, a műkorcsolyázó tiszteletben tartja, hogy a két szervezet fellebbezést nyújt be.
(Forrás: MTI)
Keresés