Szocsi 2014: Lajtos Szandra első tapasztalatai
Az utazást követően a pénteki nap a pihenésé volt olimpikonjaink számára. Ez jó alkalom volt arra, hogy interjú készülhessen az első benyomásokról. Lajtos Szandra rövidpályás gyorskorcsolyázót kérdeztük...
"Egy olimpiai szereplést már a megérkezés utáni első benyomások meghatározhatnak. Itt vagyunk egy faluban, nem mindegy, hogy milyenek a körülmények, az étkezés, a szállás, a kiszolgálás" - kezdte Lajtos Szandra, Siklós Erik sajtóattasé kérdésére.
"Az étkezéssel kapcsolatban máris elmondhatom, minden rendben van. Mindenki megtalálja a számára elfogadhatót. Van például sok saláta, üdítőválaszték, húsfélék és különféle tászták. Több alkalommal jártunk az étteremben, keressük az ismerős arcokat, jó érzés, hogy látjuk azokat, akikkel egész évben együtt versenyzünk. Azzal már tisztában vagyunk, hogy kik lesznek a riválisok, azt tudjuk, kik jutottak ki az olimpiára. A szállást illetően szintén jók a benyomásaim. Általában az szokott lenni a probléma, hogy szűk a hely, most pedig hál' Istennek nagy helyünk van, tudunk pakolni, van elég légterünk" - mondta a sportolónő.
"Az élsporttal együtt jár az, hogy az utazást követő biztonsági szabályoknak meg kell felelni, így ezt nem tartom különösebben zavaró tényezőnek, ezeken bosszankodni nem érdemes, türelmesnek kell lenni, ez nem okozhat senkinek problémát, kötelező jelleggel el kell végezni. A faluban már más a helyzet, itt szabadon mozoghatunk, nyugodtan. Azt vártam, hogy fegyveresek lesznek lépten-nyomon, de ez egyáltalán nem így van, úgy gondolom, kívülről megfelelően tudják kezelni a dolgot a szervezők, a biztonságiak" - magyarázta Szandra a szigorú biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban.
"Pénteken egy könnyebb fitnesz szerepelt a programban, de szombaton már jeget is látunk. Valószínűleg edzeni fogunk a versenypályán és az edzőpályán is. Felváltva leszünk a két jégen, ami két külön minőséget jelenthet, ez egy kis nehézséget okozhat, remélem, a versenypálya jobban fog feküdni mindenkinek."
"A sok év alatt nagyon jól összekovácsolódtunk, összeszoktunk, jó hangulatban vagyunk itt Szocsiban is. Ismerjük egymás hangulatváltozásait, ezeken jókat szoktunk nevetni. Az olimpián mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a csapat minél jobb helyezést tudjon elérni, addig pedig sérülésmentesen szeretnénk az előttünk álló hetet végighúzni" - fogalmazott a rövidpályás gyorskorcsolyázónk.
"Hogy ki viszi a magyar zászlót a megnyitón? Úgy tudom, de ez még nem hivatalos, hogy váltótársam, Heidum Bernadett..." - árulta el sejtelmesen Szandra.
Keresés