Szocsi 2014: Simon „túlságosan óvatos volt”, Szabót nagyon bántja az esés
Szabó Milán a 73., Simon Ágnes pedig a 66. helyen végzett a sífutók sprintselejtezőjében, szabadstílusban kedden a szocsi téli olimpián. Mindkét versenyzőnek hiányérzete van, és nem csak a helyezés miatt.
„Nagyon kegyetlen volt a pálya. Eddig gyors és kemény volt a hó, de ma annyira meleg van, hogy erősen olvadt. Amikor elkezdődött a verseny, láttam, hogy a legjobbak, például svédek is esnek a lejtők végén a kanyarokban, ezért óvatosan mentem, talán túlságosan is, nem akartam elesni" – értékelte teljesítményét az MTI-nek a láthatóan elfáradt Simon, aki kifejtette, fagyott pályán, amikor hibátlanul csúsznak a lécek, kisebb a különbség a versenyzők között, mert a latyakos hóban szinte kétszer annyi energiát emészt fel a sífutás.
Simon elárulta, hogy a norvégoktól kapott lécekkel indult, s ezekhez foghatókkal előzőleg még sose futott.
„Van egy jó ismerősöm a norvég csapatban, egy hete kértem tőle ezt a szívességet, azóta nem is beszéltünk, de ma egy pár síléc fogadott a tárolóban. Fantasztikus volt ezekkel futni" – mondta Simon Ágnes, aki előzetesen a legjobb hatvanba kerülést célozta meg.
„A lelkemnek jobban esett volna, ha vannak még mögöttem páran az eredménylistán. Ennek ellenére életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy itt lehetettem az olimpián, még akkor is, ha reggel elkeseredtem, amikor megláttam, milyen havon kell versenyeznem.”
Szabó Milán úgy vélekedett a futásáról, hogy a pálya 80 százalékáig „113 százalékon" teljesített, de aztán azt hitte, túl van a nehezén, emiatt dekoncentrálttá vált, így következett be az esés.
„Nagyon jó formában voltam. Azért bánt nagyon ez az esés, mert enélkül egész jó helyezést érhettem volna el, elvégre még így is sok riválist megelőztem" – mondta a közmédiának Szabó, aki pénteken még indul a klasszikus stílusú 15 kilométeres viadalon. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, elsősorban a sprintre készült, mert korábbi biatlonosként a szabadstílust jobban kedveli.
Elmondta, hogy a zárónapon esedékes 50 kilométeren nem indul el, mert nem tudna végigmenni a pályán, mivel 5 kilométeres köröket alakítottak ki a szervezők, s így leköröznék őt. Pályafutásával kapcsolatban pedig azt mondta, elsősorban a pénztől függ, hogy folytatja-e.
A versenyről írt cikkünket IDE kattintva olvashatja el, míg a képgalériánkat ITT tekintheti meg.
(Fotók: MOB/Kovács Anikó)
Keresés