Szocsi 2014: svéd arany a férfi sífutó váltóban is
A nők után a férfiaknál is svéd siker született a sífutó váltók versenyén, a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a Lars Nelson, Daniel Richardsson, Johan Olsson, Marcus Hellner összeállítású címvédő csapat nyerte az oroszok és a franciák előtt.
A szokásoktól eltérően már az első váltásnál alaposan szétszóródott a mezőny: a svédek és a finnek le tudták szakítani a többieket, harmadikként a franciák váltottak tíz másodperces hátránnyal, a többiek – többek között a norvégok, oroszok, németek – 25 másodpercre voltak. Fél távnál A csehek jöttek fel a harmadik helyre, akik a franciákkal vívtak párharcot, míg a többiek már 40 másodpercre voltak.
A finn aranyremények a harmadik emberükön, Lari Lehtonenen szálltak el, akit nem csak faképnél hagyott Olsson, hanem a többiek is „hátba verték". Az utolsó váltásnál Hellnernek 14 másodperc előnye volt a Alekszander Legkov révén második helyre feljövő oroszok előtt, míg a harmadikak ekkor a franciák voltak. Makszim Viljegzsanyin azonban a nem bírta a svéd tempóját, így a különbség fél perc fölé nőtt. Az ezüstért Viljegzsanyin a francia Ivan Perrillat Boiteux-vel vívott páros meccset az ezüstért, amely végül – a helyszínre kilátogató Vlagyimir Putyin megelégedésére – előbbiek sikerét hozta.
Szocsi 2014
SÍFUTÁS, FÉRFI 4x10 KM-ES VÁLTÓ
Olimpiai-bajnok: Svédország (NELSON Lars, RICHARDSSON Daniel, OLSSON Johan, HELLNER Marcus) 1:28:42.0 perc, 2. Oroszország (JAPAROV Dmitriy, BESSMERTNYKH Alexander,LEGKOV Alexander, VYLEGZHANIN Maxim) +27.3 mp hátrány, 3. Franciaország (GAILLARD Jean Marc, MANIFICAT Maurice,DUVILLARD Robin,PERRILLAT BOITEUX Ivan) +31.9, 4. Norvégia (ROENNING Eldar, JESPERSEN Chris Andre, SUNDBY Martin Johnsrud, NORTHUG Petter Jr.) +1:09.7, 5. Olaszország (NOECKLER Dietmar, di CENTA Giorgio,CLARA Roland,HOFER David) +1:22.7, 6. Finnország (JAUHOJAERVI Sami,NISKANEN Iivo,LEHTONEN Lari,HEIKKINEN Matt) +1:46.4
(Forrás: NSO)
Keresés