Szolidaritás, politikai semlegesség, egyetemlegesség: Thomas Bach beszéde a XXIV. ANOC-közgyűlésről

Az olimpizmus legfőbb értékeiről, a sport és az olimpiai játékok jövőbeni legfontosabb feladatairól, és az egységes fellépés fontosságáról is beszélt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) múlt heti, Dohában megrendezett XXIV. közgyűlésén. 

A NOB elnökének dohai beszédét alább találják:

„Rendkívül jó érzés újra itt lenni köztetek, elnöki megbízatásom óta a NOB élén minden ANOC-közgyűlésen részt vettem. Veletek lenni mindig igazán különleges, hiszen tényleg a világ minden tájáról érkeztünk ebbe a terembe: mind a 206 nemzeti olimpiai bizottság, sőt, tegnap a NOB menekültekből álló csapatának csapatvezetőjét, Tegla Loroupe-t is láttam. Erről szól az olimpiai mozgalom is. Az pedig, hogy két héten belül másodjára vagyok Katarban, szintén nagyon-nagyon különleges. Szerettem volna az atlétikai világbajnokság és a Strand Világjátékok közti két hétben itt maradni és felkészülni a Strand Világjátékokon való részvételre, azonban sajnálatos módon nem kaptam meghívót Robin Mitchelltől, így vissza kellett mennem Lausanne-ba néhány nemzeti olimpiai bizottsági delegáció fogadására az olimpiai székházban. Mindazonáltal gratulálok és köszönöm a katariak csodálatos vendégszeretetét, valamint mindkét sportesemény, az atlétikai világbajnokság és a Strand Világjátékok megrendezését.

Ez évben sok évfordulót ünneplünk, többek között a Pierre de Coubertin által 1894-ben megalapított NOB fennállásának 125. évfordulóját, amely szervezet aztán 1896-ra előkészítette az első modernkori olimpiai játékokat. Mennyi változást látunk azóta!

1896-ban csak 14 nemzet sportolói vettek részt a játékokon, akik többnyire a NOB meghívására érkeztek. Időközben a NOB egy olyan, 206 nemzeti olimpiai bizottságból álló családot hozott létre, ahol a különbségeink kötnek össze minket. Mindez jól mutatja, hogy mit értünk el, ugyanis küldetésünk 1894 óta változatlan. Ami viszont gyökeresen megváltozott, az a küldetésünk elérésének módja, amely napról napra változik, ezért nekünk is lépést kell tartani.

Mire is gondolok, amikor azt mondom, hogy nem változott a küldetés és az alapelvek? Talán itt a megfelelő alkalom, csupán egy évvel Tokió előtt, hogy ezen elmélkedjünk és élesebb szemüvegen keresztül vizsgáljuk meg, mielőtt a tokiói játékokat érintő szakmai előkészületek részleteire térnénk rá. Az előkészületek nagyon jó ütemben folynak. Remekül haladnak, így nincs több hozzáfűzni valóm ahhoz, amit már egy évvel ezelőtt is elmondtam: még soha nem láttam ilyen jól felkészült olimpiai várost, mint most Tokió, egy évvel a játékok kezdete előtt. Minden kormányzati szinten széleskörű támogatásban részesülünk, kezdve Abe miniszterelnökkel a tokiói városi kormányon át a kormányzati hatóságok minden szintjéig. A társadalom nagyon lelkes, támogatják a játékokat. Viszonyításképp, 500 000 jelentkezés érkezett be a 10 000 helyes olimpiai fáklyaváltóra.

Óriási az érdeklődés az önkéntesprogram iránt is, 120 országból több mint 200 000 jelentkezés érkezett be hozzánk. Az olimpiai jegyeket illetően is nagy a kereslet. Igazán várjuk, hogy Japán tárt karokkal lásson minket vendégül, valamint hogy a japán lakosság üdvözölje a világ minden tájáról érkező sportolókat.

Láttunk már pár teszteseményt, ahol jó eredmények születtek, viszont előfordult néhány probléma is, amelyeket orvosolni kell, még hozzá olyan módon, hogy a sportolók érdekeit helyezzük előtérbe. Az egyik legnagyobb gondot Japánban az utóbbi évek egyre növekvő hősége okozza. A japán szervezőbizottság egy speciális NOB munkacsoporttal karöltve keményen dolgozik az ebből fakadó kihívások leküzdésén, a sportolók figyelembevételével. Úgy gondolom, hogy a NOB Végrehajtóbizottságának és az olimpiai szervezőbizottságnak a tegnapi döntése, miszerint az olimpiai maraton és versenygyaloglás számait a Tokiótól 800 km-re, északra fekvő, öt-hat fokkal hűvösebb Szapporo városba helyezték át a sportolók jólétének és egészségének megőrzése érdekében, jól tükrözi, hogy mennyire fontos nekünk ez a téma. Ez jelentős és fontos első lépés, másrészről viszont csak egyike a számos, a NOB és a szervezőbizottság általi intézkedéseknek a sportolók egészségének maximális megőrzése érdekében.

Azon elv, miszerint a sportolókat helyezzük előtérbe, mindnyájunkban közös, de nem mindenki érti igazán, éppen ezért ismételten azzal a felhívással fordulok hozzátok, hogy támogassátok a sportolókat a nemzeti olimpiai bizottságotokban, a nemzeti szövetségetekben, a folyamatot pedig tegyétek átláthatóbbá. Magyarázzátok el, mutassátok meg, beszéljetek a sportolókkal, a lakossággal és hívjátok fel arra a figyelmet, amit csináltok, azáltal, hogy minél több intézményt állítotok a sportolók szolgálatába, hogy lehetőséget biztosítotok nekik az edzésre és edzőkre, a versenyen való részvételre, hogy iskolába járjanak, ösztöndíjakon vehessenek részt. Ez minden nemzeti olimpiai bizottságban és országban eltér, de ne legyetek szégyenlősek, magyarázzátok el, mert eme magyarázat, eme átláthatóság létfontosságú az alapelvünk fenntartásában és a NOB által az olimpiai játékokból generált bevétel nemzeti olimpiai bizottságok és nemzetközi szövetségek közti, nem pedig egyének és harmadik felek közti szétosztásában.

Mélyen gyökerező meggyőződésünkből fakadóan mi a NOB-nál köztetek osztjuk el a forrásokat, hiszen a sportolók a ti csapatotok színeiben vesznek részt az olimpiai játékokon. Onnantól kezdve pedig rajtatok áll, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a sport fejlesztésére és a sportolók támogatására költsétek az országotokban, mert ennek fontosságát ti tudjátok a legjobban. A NOB soha nem lenne erre képes a köztetek lévő túl nagy különbségek okán. Különböző szükségleteitek, kéréseitek, környezeteitek vannak, eltérő kulturális, politikai és gazdasági háttérrel rendelkeztek. Ezen feladatot ezért soha nem tudnánk Lausanne-ból elvégezni, nincs olyan modell, amely mindenkinek megfelelne. Az egyes országok szükségleteire és körülményeire szabott eljárásra van szükség. Azonban még egyszer kiemelném; annak érdekében, hogy ez a rendszer továbbra is fennmaradjon, fontos, hogy megmutassátok és elmagyarázzátok, hogy az olimpiai játékokból származó hozzájárulások végső soron a sportolók érdekeit és a sport fejlesztését szolgálják az országotokban.

Tavaly megvitattuk Tokióban, amit én és mások zeitgeistnak nevezünk, vagyis a világunkban uralkodó tendenciákat. Mondtam már, hogy mi a párbeszédet, a békét és a szolidaritást képviseljük a világon. Sajnálatos módon, egy évvel később újra el kell ismételnem eme üzenetet, sőt, együttesen kell nagyobb hangot kölcsönözni neki, hiszen mit csináltunk az eltelt egy év során? Nem látunk több szolidaritást, több párbeszédet, nagyobb törekvést a megértés és a béke irányába. Azt látjuk sajnos, hogy még jobban megosztottabbá, konfrontatívabbá, önzőbbé vált a világ, ahol mindenki a saját érdekeit helyezi előtérbe, a globális közösség érdekei elé. Mi azonban, akik a sportban vagyunk, hozzászoktunk a harchoz, és tudjuk, hogy el tudjuk érni a céljainkat, de az nem megy, nem tudunk érmeket nyerni, ha nem tartunk össze, ha nem készülünk fel megfelelően, ha nem küzdünk keményen, ha nem küzdjük le ezeket a kihívásokat.

Úgyhogy a mostani zeitgeist azt mutatja, hogy most talán még fontosabb, mint valaha, hogy összetartsunk, hogy megmutassuk a sport egységet teremtő erejét ennek a megosztott és törékeny világnak, a világnak pedig talán ezekre az egységet teremtő értékekre van szüksége, jobban, mint eddig bármikor. Ezt képviseljük mi kollektívan ebben a teremben.

Mindig tudatában kell lennünk, hogy mi is a küldetésünk. Az a mi küldetésünk, hogy békés verseny alatt egyesítsük az egész világot. A legfontosabb dolog, amely egyedivé tesz minket az egész világon, az az egyetemlegességünk, valamint ezen egyetemlegesség elérése, hogy az olimpiai játékokon keresztül megmutassuk az emberiség egységét a különbözőségeink ellenére. Ez teszi igazán egyedivé, fontossá és értékessé az olimpiai játékokat. Mi szükségeltetik ezen egyetemlegesség eléréséhez? Elsősorban egységre van szükség. Egységre magunk között. Mindenkire ugyanazon szabályok kell, hogy vonatkozzanak, bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül. Ha nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire, minden nemzeti olimpiai bizottságra, minden sportolóra, minden sportszervezetre, akkor elvész az egyetemlegesség. Ha nem tudunk többé közös szabályokon megegyezni, akkor nincs többé közös elkötelezettség és verseny sem. Ha mindenki a saját szabályai alapján akar játszani, akkor lőttek az egyetemlegességnek. Ez az egység tehát a kulcs a küldetésünk és az egyetemlegesség eléréséhez minden különbözőségeink ellenére.

Az Olimpiai Charta egyesít minket. Az Olimpiai Charta mindenkire vonatkozik az olimpiai mozgalmon belül. Bárkire, aki részt kíván venni az olimpiai mozgalomban, kötelező érvényű az Olimpiai Charta, ehhez kétség sem fér. Ha nem tartjuk be ugyanazon Nemzetközi Doppingellenes Szabályzatot, akkor nincs tiszta verseny. Ha nem tartjuk be ugyanazon Etikai Kódexet – a NOB Etikai Kódexét, amely az Olimpiai Charta részét képezi, akkor nem vagyunk hitelesek többé. Ha nem tartunk be ugyanúgy mindent, a 40. szabályt és az 50. szabályt, vagy ha nem tartunk be egy egyezményt az olimpiai játékok formátumát illetően, vagy a rengeteg kikötést, akkor megszűnünk egységes közösségnek lenni, és nem tudjuk elérni az egyetemlegességet,

Tehát csak az Olimpiai Charta által létrehozott egység, csak is ez az egység vezet és vezethet az egyetemlegességhez és a küldetésünk eléréséhez. Ez az egység azt is jelenti, hogy tiszteljük, nem csak tiszteljük, hanem elfogadjuk a sokszínűséget. Az nem csak a sokszínűség tiszteletben tartásából áll, hanem a diverzitás elfogadásából, valamint annak megértéséből, hogy a sokszínűség gazdagítja globális közösségünket. Ez viszont annak elfogadásával jár, hogy bármihez, amit csinálunk, létezik más megközelítés is, lehetnek más vélemények, másmilyen módon is el lehet érni ugyanazokat a célokat, így maradván egységben az értékeink, a közös küldetésünk tekintetében. Azonban újfent nem csak tiszteletben kell tartani, hanem el kell fogadni ezeket a különbségeket, a sokszínűséget. Csináljunk bármit is, el kell gondolkodni azon, hogyan láthatja azt egy más háttérrel és véleménnyel rendelkező személy, és vajon az, amit teszünk vagy mondunk, ahhoz vezethet-e, hogy nem a sokszínűségben rejlő egységhez járulunk hozzá, hanem az egységünk vagy közösségünk megosztásához.

Egészen konkrétan ez azt jelenti, hogy mindenben, amit teszünk és mondunk, politikailag semlegesnek kell maradnunk. Sokan közületek tapasztaltátok már a tavalyi év során, miután találkoztunk Tokióban, sőt, még azelőtt is, hogy egyre inkább megfigyelhető a sport politikai töltettel való felruházása, a sport politikai célokra történő felhasználása. Sokaknak közületek problémái akadtak a sportolói vízumokkal, a zászlókkal, a himnuszokkal, a versenyek odaítélésével. Ezen problémák közül sokat meg tudtunk oldani, de nem mindet. Sokat viszont nem tudtunk megoldani, mert a politikai semlegességhez kettőn áll a vásár, mint ahogy a világon sok mindennel ez a helyzet. Kettőn áll a vásár; rajtunk is múlik a politikai semlegesség elvének alkalmazása, valamint a kormányokon és a politikán is múlik eme semlegesség tiszteletben tartása, mert mi nem tudjuk ezt senkire sem ráerőltetni. A világot a politika irányítja, nem mi, éppen ezért ki kell vívnunk a tiszteletet. Meg kell győznünk a politikai vezetőket arról, hogy tartsák tiszteletben eme politikai semlegességet. Meg kell értetnünk velük, hogy az olimpiai játékok az egyetlen esemény a világon, amely békés verseny során hozza össze az egész világot, ne pusztítsák el ezt az óriási teljesítményt, valamint nem szabad engedni, hogy mindazt, amit ez idáig felépítettünk, veszélybe sodorják azáltal, hogy rövidtávú politikai célokra használják ki. Erre vállalkoztam négy hónappal ezelőtt az oszakai G20-csúcson, ahol nagyon jól fogadták eme megközelítést, s a beszédem végén a rendező, Abe Sinzó japán miniszterelnök a saját és a G20 közösségének támogatását fejezte ki a politikai semlegesség iránt.

Ugyanez történt két vagy három héttel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlésén, ugyanaz a visszhang érkezett: igen, elismerjük, amit csináltok, sokuk pedig azt mondta, hogy „hálásak vagyunk azért, amit teszel, mert ti és az olimpiai játékok vagytok jelen pillanatban az egyetlenek, akiknek valahogy sikerül egyben tartani a világot az egység szimbólumát terjesztve". Szükség is van az egység szimbólumára, azonban megint csak azt tudom mondani, hogy kettőn áll a vásár. Éppen ezért arra kérek mindenkit, hogy tartsátok ezt tiszteletben bármiben, amit tesztek vagy mondtok, és bármikor, ha a kormány vagy az érdekelt felek, szervezetek, kormányzati vagy nem kormányzati politikusok, arra kérnek titeket, hogy tegyetek politikai állásfoglalást, akkor magyarázzátok el nekik, hogy nem a sport feladata a politikai állásfoglalás, azonban ahhoz, hogy elérjük az egyetemlegesség iránti küldetésünket és fenntartsuk az egységet, amely remekül megmutatkozik ebben a teremben, azt csak úgy tudjuk elérni, ha mondandónk vagy cselekedeteink politikailag semlegesek.

Még akkor is, ha úgy gondoljátok, hogy a legjobb ügyre szólítanak fel, még akkor is, ha ti magatok úgy hiszitek, hogy így lesz a legjobb a világnak, tartsátok észben, hogy sokszínű közösségben élünk, ahol a mellettünk ülő szomszéd máshogy gondolkodhat és máshogy érezhet, más véleményen lehet. Tartsátok tiszteletben a szomszédaitokat, tiszteljétek az olimpiai család minden egyes tagját, és ne foglaljatok politikailag állást, hanem összpontosítsatok a sport egységére, arra, ami összeköt bennünket, ne pedig arra, ami széthúz minket vagy akik megpróbálnak viszályt szítani köztünk.

Ezen egyetemlegesség elérésének másik módja az egység és a politikai semlegesség mellett a szolidaritás. Szolidaritás nélkül, ha nem törődünk egymással a nemzeti olimpiai bizottságok között, a sportok között, akkor nem valósul meg az egyetemlegesség. Vannak emberek, akik azt akarják bebizonyítani nekünk, hogy az olimpiai játékokra mint üzleti modellre kell tekinteni. Az lenne a fő, hogy hogyan lehet maximalizálni a profitot, majd hogyan lehet elosztani ezt a profitot az olimpiai játékokban és az olimpiai játékok gazdasági sikereiben érdekelt felek gazdasági hozzájárulásának megfelelően? Szeretném egyértelműen kifejezni, hogy az olimpiai játékok nem a pénzről szól. Az olimpiai játékok nem az árbevétel maximalizálásáról szól. Az olimpiai játékok a küldetésünket szolgálja, mégpedig a világ egyesítését a sporton keresztül, valamint az értékeink védelmét és terjesztését.

A NOB nevében, és bizton mondhatom, hogy a ti nevetekben is, hiszen ti vagytok a szolidaritás őrzői, a pénz csak eszköz a küldetésünk eléréséhez, ahogy azt a G20 előtt tartott beszédemben is mondtam. Ha üzleti modellként tekintünk az olimpiai játékokra, akkor nem számlálnánk 206 nemzeti olimpiai bizottságot és nem szerepelnének sportolók a világ minden tájáról az olimpiai játékokon. Nem indulnának sportolók 33 vagy 28 sportágban az olimpiai játékokon, csak egy szűk kiváltságos csoport, nem is nemzeti olimpiai bizottságokból jönnének, hanem néhány kiváltságos sportoló versenyezne néhány olimpiai sportágban. Az olimpiai játékok ahogy ismerjük, ahogy akarjuk, ahogy azt Pierre de Coubertin 125 évvel ezelőtt megálmodta, megszűnne létezni. A játékok csupán egy szórakoztató termékké válna a sok közül, amely a többi termékkel versenyezne, eltávolodva mindenféle értéktől. Csak egy show lenne, érték nélküli szórakoztatás, bármiféle hozzájárulás nélkül a társadalom jobbá tételét illetően.

Éppen ezért nem üzleti modellként tekintünk az olimpiai játékokra. Mi, akik itt vagyunk ebben a teremben, a küldetésünket szeretnénk elérni, ehhez pedig szolidaritásra van szükség sorainkban, a nemzeti olimpiai bizottságok között. Nem fordulhat elő az, hogy egy nemzeti olimpiai bizottság, egy sportági szakszövetség, vagy egyén előrébbre helyezi az érdekeit. A küldetésünket kell prioritásként kezelni és azon kell töprengeni, hogyan is járulhatnánk hozzá a küldetésünk eléréséhez úgy, hogy közben a szolidaritás, a tisztelet és az egység eszméje lebeg a szemünk előtt, mert csak így lehetséges.

Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy a küldetésünk elérése által egységbe kovácsolva, eltökélten látlak itt titeket. Mi a NOB-ban szívesen dolgozunk egymással, mind a 206 nemzeti olimpiai bizottsággal a küldetésünk elérése érdekében, az eljárások és megközelítések jobbá tételén fáradozva, mert az mindig fontos. Semmi sem annyira jó, hogy ne lehessen fejleszteni. Számos módon még hatékonyabbá tudunk válni. Képesek vagyunk alkalmazkodni, muszáj is alkalmazkodnunk a modern korhoz. Amit az Olympic Agenda reformprogram bevezetésekor mondtam öt évvel ezelőtt, még ma is helytálló: »Változtass vagy megváltozol«. Ezért is van az irodám ajtajára, valamint a NOB Végrehajtóbizottságának üléstermére kiírva ez a mondat az olimpiai székházban, amelyet négy hónappal ezelőtt avattunk fel. Sokan ott voltatok és nagyon szívesen láttunk benneteket, mert az olimpiai székház rendkívül fontos, nem csak puszta irodaépületről van szó. Fontos a szimbolikájában, hogy mit is jelképez mindnyájunk számára, hiszen a középen elhelyezkedő görög olajbogyófa, tetején a galambbal és az olimpiai ötkarikával, eme szimbolizmus elköteleződés a történelmünk és értékeink iránt. Mindemellett a világ legfentarthatóbb épületéről is beszélhetek, amire nagyon büszkék vagyunk. Az egyik legfenntarthatóbb épület a világon jó csapásvonalat biztosít számunkra a jövőben. Megvan tehát az értékeink és történelmünk iránti elköteleződés, ugyanakkor tekintetünk a jövőre szegeződik.

Ebben a szellemben, a jövőbe nézve, optimizmussal töltve és magabiztosan, a sport és az olimpiai játékok iránti elköteleződésünkkel felvértezve, arra invitálok mindenkit, hogy építsük a jövőt, a közös jövőnket. Munkálkodjunk együtt azért, hogy a 2020-as tokiói olimpia ne csak a legnagyobb sportesemény legyen a világon, hanem az emberiség sokszínűségének és egységének ünneplése. Együtt, a szolidaritás jegyében képesek vagyunk rá, sikerülni is fog, és méltán lehetünk majd rá büszkék.

Nagyon szépen köszönöm!”

A beszéd videós formában is megtekinthető alább:

(olympic.org, fotó: IOC, ANOC)