TÉLI EYOF 2015 CSAPATVEZETÉS / CSAPATIRODA
| NÉV | Szöveges |
![]() |
Olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Universiade-győztes tornász, sport- és városvezető. Szöulban lólengésben lett az ötkarikás játékok legjobbja. Fair play-díjas, tagja a Magyar Tornasport Halhatatlanok Klubjának. Néhány évig Németországban egy ifjúsági csapat edzője, majd 1992 és 2006 között a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégium tanára, később igazgatója volt. 2006 óta Győr Megyei Jogú Város polgármestere, 2010-től 2014-ig országgyűlési képviselő volt. Annak a városnak a vezetője, amelyik 2013-ban elnyerte a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát. 1989 óta tagja a MOB-nak. 2009-től a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, 2010 novemberétől elnöke. |
![]() |
Kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, Universiade-győztes kardvívó, edző, sportvezető. Szöulban csapatban, Barcelonában egyéniben nyert olimpiai aranyérmet. Atlantában a Magyar Csapat zászlóvivője volt a megnyitón. Sportolóként az Európai Vívó Szövetség versenyzői bizottságának tagja. Visszavonulása után klubja, az Újpesti TE ügyvezetőjeként kezdte sportvezetői pályafutását, majd társadalmi elnöke, az Újpest FC ügyvezetője lett. Tagja volt a Magyar Vívó Szövetség elnökségének, dolgozott a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányaként, a venezuelai technikai igazgatójaként. A MOB tagja, 2011 márciusától a MOB sportigazgatója, 2012 októberétől a szervezet főtitkára. A 2013-as utrechti EYOF delegációvezetője, a szocsi téli olimpia delegációvezető-helyettese, Nanjingban a magyar delegáció vezetője. |
![]() |
Az egykori tízpróbázó testnevelőként és atlétaszakedzőként diplomázott a TF-en. Az Egyesült Államokban sporttudományi mesterszakon végzett, majd jogászként az ELTE-n. Az 1998-as budapesti atlétikai Európa- bajnokság szervezőbizottságának munkatársaként került a MOB-ba. Egyéves kitérőként a XXX. Nyári Olimpiai Játékok szervezőbizottságának (LOCOG) európai menedzsereként dolgozott Londonban. A Magyar Olimpiai Csapattal 8 olimpián vett részt, Pekingben, Szingapúrban és Londonban helyettes csapatvezetőként, míg az innsbrucki ifjúsági téli és nanjingi ifjúsági nyári olimpián és a szocsi téli olimpián mint csapatvezető. A MOB nemzetközi igazgatója és a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság elnöke. Nanjingban a Magyar Csapat vezetője. |
![]() |
Az emberi test működésének ismereteit a Testnevelési Egyetem tanári és gyógytestnevelő szakán szerzett tudása után az orvosegyetemen sportorvosi és aneszteziológus szakvizsgájának megszerzésével fejlesztette tökélyre. Fiatal kora óta síel, teniszezik, tagja a Magyar Sí Szövetség elnökségének. A magyar csapat orvosaként részt vett a vancouveri és a szocsi téli olimpián, az innsbrucki ifjúsági téli olimpián, a nanjingi ifjúsági nyári olimpián, a szervátültetettek világjátékán, továbbá egy nyári és két téli EYOF-on. |
![]() |
A Magyar Olimpiai Bizottságban 2001 óta dolgozik. A Nemzetközi Igazgatóság főmunkatársa, korábban a Nemzetközi Fair Play Bizottság motorja volt. Három olimpián vett részt: kiváló angol és francia nyelvtudásával Pekingben, Londonban és Szocsiban erősítette a magyar csapatirodát. Az ifjúsági korosztály multisporteseményeit is belülről ismeri: az első nyári és téli ifjúsági olimpián, Szingapúrban és Innsbruckban is tevékeny részt vállalt a kulturális-nevelési programban; az utrechti EYOF adminisztrációs munkatársa volt. Utánpótláskorában kjokusin karatézott, ma funkcionális tréninggel foglalkozik hobbi szinten. |

























































Keresés