Téli olimpikonok anno: Gyulai Márton, bobversenyző

Gyulai Miklóst, egykori téli és nyári olimpikont már bemutattuk "Téli olimpikonok anno" sorozatunkban, most testvére, a szintén bobos Márton (képen jobbra) következik. Ugyanaz az édesapa, vezető pozíció a Magyar Atlétika Szövetségben, téli olimpiai részvétel, mind-mind a Gyulai-testvéreket jellemzi - pályafutásuk mégis több ponton eltér egymástól.

Gyulai Márton 2001-ben bátyja hatására kezdett el bobozni. Végül annyira sikeres lett, hogy két téli olimpián is részt vett, kettes és négyes csapatban is indult. A sportoló az olimpiát a világ egyik legcsodálatosabb dolgának tartja, mert „ténylegesen egy univerzumot tart össze.” Így emlékszik vissza első reggelijére az olimpiai faluban: „a bátyám kettővel állt mögöttem a sorban ott, ahol a kemény tojást osztották. Én kivettem az utolsót, tudván, hogy mindjárt hozzák a többit, majd amolyan szemtelen kis öcsiként hátrafordultam és odasúgtam neki, hogy várj csak a sorodra bátyus! Igen ám, de ekkor észrevettem, hogy közvetlen mögöttem Jaromir Jagr, a cseh jégkorong válogatott jobb szélsője áll. Szinte tátva maradt a szám, annyira megilletődtem. Mondanom sem kell, a bátyám a hasát fogta a nevetéstől”. A sportoló a békésebb légkör miatt jobban kedveli a téli olimpiák hangulatát: „aki akarta, az ott is megtalálta a maga tennivalóját, de nyugodtan lehetett a versenyekre is koncentrálni ” – emlékezik vissza.  

Állítása szerint nagyon hiányzik neki ez a kitűnő sport, 2011-ben újra is kezdte a bobozást. Azonban rövid időn belül rájött, hogy a család és munka mellett nincs elég ideje arra, hogy újra versenyszerűen tudjon vele foglalkozni, illetve az öt év kihagyás is hosszúnak bizonyult. A magyar bob jövőjével kapcsolatban nem túl bizakodó. Állítása szerint legyengült a sportág, a nagy nemzetek nagyon megerősödtek, a kicsik pedig eltűntek. Annak idején ők a semmiből hoztak létre egy bobcsapatot, állami támogatás nélkül értek el mindent. „Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki belevágjon egy ilyen kalandba. Ha valaki úgy dönt, hogy mégis elkezdi a bobozást, akkor egy biztos: ott leszek és segíteni fogok, ahol csak tudok, mert nagyon szeretem ezt a sportot” - mondja.

Az olimpikon 2005-2008-ig dolgozott sportriporterként, de azóta is közvetít Gyémánt Liga versenyeket a Digi Sport-on, bár már csak hobbiból. Legérdekesebb közvetítéseként a 2005-ös szingapúri NOB kongresszust tartja, ahol kiderült, hogy London nyerte el a 2012-es olimpia rendezési jogát. Édesapja a helyszínről segített fiának, a döntés előtt és a műsor közben is többször beszéltek, hogy a legújabb információk minél hamarabb eljussanak a magyar közönséghez.

Apja, Gyulai István – atlétika olimpikon, sportriporter és sportdiplomata, 10 évig a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke – nagy hatással volt a sportoló életére. Bár kimondatlanul, fiát bölcsész útra próbálta terelni, nem gondolta, hogy a bobot sokáig vagy komolyan fogja csinálni. „Engem azt hiszem, hogy inkább óvott Apu, legalábbis soha nem buzdított arra, hogy sportoljak. Mindig azt mondta, hogy csináljam azt, ami örömet okoz. Én is ezt tanítom a fiaimnak” – meséli. 10 éves gyermeke, Levente, már most aktívan sportol, elhatározta, hogy profi jégkorongos lesz. „A 4 éves Benedek pedig hokisnak, atlétának vagy tűzoltónak készül” – nevet. Azt azonban nagyon fontosnak tartja, hogy gyerekei lássanak legalább egy bob pályát, hogy értsék, mi jelentette az apjuk életét, mielőtt ők megérkeztek volna.

2001. és 2006. között a bob határozta meg a sportoló munkáját, magánéletét, lakását, szinte mindent. Mikor ennek az időszaknak vége lett, egy teljesen új élet kezdődött az olimpikon számára. „Az atlétika örökké jelen volt az életünkben, és talán ez emlékeztetett legjobban Apura, így szerettünk volna olyan valamivel foglalkozni, amivel az Ő munkáját tudjuk folytatni” – nyilatkozta a sportoló, aki 2008 óta a Magyar Atlétika Szövetség főtitkára.

Véleménye szerint a magyar atlétika, egyikeként a 16 kiemelt sportági fejlesztési támogatásban részesülő szövetségnek, soha nem látott lehetőség kapujában áll. 2020-ra szeretnék megsokszorozni a regisztrált magyar atléták számát és a világversenyeken elért eredmények tekintetében is komoly eredményekre számítanak. „Több atlétát, több edzőt, több pályát, jobb teljesítményeket és több versenyt szeretnénk” – vázolja fel a terveket. „Jó lenne, ha az atlétika olyan népszerű, ismert és elterjedt sportág lenne, mint az 1980-as években volt, amikor nemcsak sorra rendeztük a világ- és Európa-bajnokságokat, de az egyik legjobb nagydíj is Budapesten volt. Ez utóbbi úgy gondolom, hogy már jó úton halad” – folytatja.

A Szocsiba utazó sportolóknak a következőket üzeni: „Küzdjetek a legjobb tudásotok szerint és érezzétek a lehető legjobban magatokat! A legtöbb embernek nem adatik meg, hogy olimpián indulhasson, így ha már ez összejött, használjátok ki! Egy olimpiát ki kell tudni használni! Erre lehet építeni egy életet, ott lehet kiépíteni egy kapcsolatrendszert, ami később sikerre tud vinni”. 

(Bartus Evelin)