Téli Universiade - Nagy Konrád egyéni csúccsal megfutotta a Világkupa szintet 1000 méteren
A keddi napon gyorskorcsolyázóink által voltunk érdekeltek Trentoban a téli Universiaden.
Férfi 1000 méteren Nagy Konrád és Szöllősi Szabolcs állt rajthoz, külön párban.
Szabolcs indult előbb, és remek rajttal kezdte meg távját. A kifejezetten lendületes kezdés után azonban visszaesett, és noha úgy tűnt előrébb végez, végül a 27. helyet szerezte meg. Nagy Konrádnak sikerült végig tartania a tempóját, és jó erőbeosztással megfutotta a Világkupához szükséges szintidőt. Nem mellesleg egyéni csúcsot futott Koni. A mezőny erősségét jelzi, hogy ez a remek egyéni teljesítmény végül a 14. helyre volt elég.
Konrád a verseny után pár perccel elmondta:
„Jó volt. Az egyéni időm miatt hátrébbról indultam, ami automatikusan gyengébb ellenfelet is jelentett páromként. De így is sikerült egyéni csúcsot mennem, és ezzel már az 1500 méter mellett az 1000-en is megvan a Világkupához szükséges időm. Ennek nagyon örülök. És kifejezetten jól esett, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott tagjai is a helyszínen szurkoltak nekem, nekünk! Korábban én is short trackes voltam, szép gesztus volt tőlük, hogy szoros programjuk mellett megszervezték az utazásukat Baselga di Pinébe. Ebben persze a MEFS kollégái is partnerek voltak. Köszönöm nekik is. Holnap 10 000 méteren indulok, ahol Dolp István magyar csúcsa 1994 óta van érvényben. Szeretném megdönteni.” - nyilatkozott a debreceni származású versenyző.
A másik magyar férfi, Szöllősi Szabolcs így vélekedett futamáról:
„Úgy érzem, hogy jól rajtoltam, annak ellenére, hogy egyszer visszalőtték. Sajnos, hamar érezni kezdtem a lábam. Savasodott és bekeményedett, emiatt a vége már nem volt jó. Ezt a problémámat vizsgálják már több, mint egy hónapja, és itt most ismételten kijött. Ez volt az utolsó versenyem Trentoban, holnap már Konrádnak segítek.”
Szintén a magyar Universiade csapattal kapcsolatos hír, hogy Dr. Székely Mózes, csapatvezető, egyben a MEFS főtitkára, átadta a MEFS kedves ajándékát a Szervező Bizottság főtitkárának, Filippo Bazzanellának. Az eseményen megjelent Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetője is.
(Deregán Gábor, Fotó: Kovács György / MEFS)
Keresés