Teljesült az álma az 5próba Rióba fődíja nyertesének
A Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősport-eseménysorozata, az 5próba Rióba fődíja egy riói utazás volt, az olimpiára Oszter Zoltán utazhatott párjával. A szerencsés szabadidősportolóval az otprobarioba.hu szerkesztői készítettek interjút.
A Magyar Olimpiai Bizottság által alapított tömegsport-eseménysorozat, az 5próba Rióba tavaly nyári indulása óta a résztvevők összesen 8 kiemelt, valamint 26 lokális rendezvényen, továbbá 19 Mini 5próbán gyűjthettek sorsjegyekre beváltható pontokat. A július 27-i fődíj-sorsoláson a szerencse végül Oszter Zoltánnak kedvezett, ő nyerte meg a két fő részére szóló riói utazást az olimpiára.
A tatabányai sportember és kedvese augusztus 12-én, péntek délután keltek útra, és egy párizsi átszállást követően helyi idő szerint reggel 6 órakor érkeztek meg Rio de Janeiróba, ahol a MOB és a Tensi utazási iroda tisztségviselői várták őket. „Már maga az utazás különleges élmény volt – kezdte Zoltán a beszámolóját, aki életében először ült repülőgépen –, de egyben igen fárasztó is. Összesen majdnem 14 órát töltöttünk a levegőben, együtt utazhattunk többek között Kormos Villő műugróval és Olasz Anna úszóval is. Minden elismerésem egyébként azon sportolóké, akik sokkal sűrűbben repülnek ennyit, majd teljesítenek világszínvonalon a versenyeken!” A landolás után ötpróbázóink elfoglalták a szállásukat, és egy rövid pihenőt követően nyakukba vették a várost. „Érdekes világot láttunk odakint: nem ritka, hogy hatalmas, olykor 20-30 emeletes luxusszállodák tőszomszédságában roskadozó favellák állnak… Ez is Brazília. Mint ahogy az óceánparton strandröplabdázó, focizó, mosolygó emberek is hozzátartoznak az összképhez! Nagy a kontraszt, az emberek mégis pozitívak és vidámak. Ami a közbiztonságot és a szervezettséget illeti: a párommal azt tapasztaltuk, hogy kisebb-nagyobb hiányosságoktól eltekintve minden rendben zajlott. A biztonságra egyáltalán nem lehetett panaszunk, a bő egy hét alatt semmilyen atrocitás nem ért minket, igaz, a rendre fegyveres katonák vigyáztak – akik egyébként igen barátságosak és készségesek voltak velünk, turistákkal is. A helyi tömegközlekedési eszközökön és a városban pedig hivatalos olimpiai segítőszemélyzet fogadta a látogatókat, ők rengeteget segítettek a tájékozódásban, ezzel sem volt tehát probléma, mindenhova odataláltunk” – tette hozzá mosolyogva a nyertes.
Szombaton a kihagyhatatlan városnézés mellett a páros megtekintette a női kardcsapat döntőjét, másnap pedig következett az egész olimpia talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a férfi 100 méteres síkfutás döntője, természetesen a jamaikai csodafutóval, Usain Bolttal.„Egészen elképesztő az az őrület és rajongás, ami körülveszi őt. Már a melegítés közben is figyeltem: gyakorlatilag nem telt el úgy két perc, hogy ne menjen oda hozzá valamelyik vetélytársa (!) közös fotót vagy egy aláírást kérni… Aztán, amikor a döntő előtt megjelent a rajtgépnél, mindenki – még a brazilok is – kórusban zendített rá a nevére, hihetetlen élmény volt!” – mesélte lelkesen Zoltán, aki még aznap délelőtt jegyet vásárolt a hétfői női 500 méteres kajak döntőre. „A riói utazást megszervező Tensi utazási irodában rendkívül segítőkészen álltak hozzánk, rajtuk keresztül jutottunk hozzá a belépőjegyekhez. Mint azt már utazás előtt is említettem, mindenképpen szerettem volna a helyszínen kiszurkolni egy magyar aranyat, a Kozák-Szabó páros pedig favoritnak tűnt. Szerencsére a lányok hozták is a papírformát, és megnyerték a számot! Kedvesemmel a befutónál ültünk, rengeteg magyar szurkolótársunkkal egyetemben, és hatalmas volt a boldogság, amikor felcsendült a magyar himnusz! Egészen más a helyszínen megélni egy olimpiai bajnoki címet, mint otthon, a televízió előtt ülve” – állapította meg a szabadidejében rengeteget kerékpározó sportember.
Nyerteseink a következő két napban főként atlétikai versenyeket tekintettek meg, szerda este pedig abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy meghívást kaptak a Magyar Házba egy állófogadással egybekötött vacsora erejéig. Ha már étkezés: „a brazilok a babot is babbal eszik, gyakorlatilag nincs olyan napszak, amikor ne szolgálnának fel köretként belőle egy jókora adagot. Általában hússal és rizzsel fogyasztják. A dél-amerikai ételek egyébként egy magyar ember számára meglehetősen íztelenek – nekem legalábbis nagyon hiányozott róluk a fűszer. A szállodánkban általában klasszikus kontinentális reggeli várt minket ébredés után, rengeteg gyümölccsel. Bevallom, a szőlőn és a banánon kívül nem sokat ismertem fel” – mesélte nevetve Zoltán. „Amikor időnk engedte, természetesen igyekeztünk felfedezni Riót, a Copacabana és a Krisztus-szobor kötelező program volt: utóbbi egy öt órás túrát jelentett, de a hegytetőről elénk táruló kilátás mindenért kárpótolt. Fürödtünk az óceánban is, kellemes 23-24 fokos volt.”
Zoltánék csütörtöktől szombatig az uszodában töltötték idejük nagy részét, ahol a magyar érdekeltségű vízilabda-összecsapások közül a női válogatott oroszok elleni bronzmeccsét, illetve a férfiak 5. helyért történő összecsapását szurkolták végig, de látták a szerb-horvát döntőt is. „Összességében életem egyik legnagyobb élménye volt ez a brazíliai nyaralás, testközelből egészen más megélni egy akkora sportesemény történéseit, mint az olimpia. Annak külön örülök, hogy Kozák Danuta és Szabó Gabriella révén régi álmom is beteljesült és a helyszínen élhettem át egy magyar olimpiai arany megszületését! Hálás vagyok a Magyar Olimpiai Bizottság, az 5próba Rióba eseménysorozat és a Tensi utazási iroda munkatársainak, hogy létrejöhetett ez a nagy utazás, és mindenben a segítségünkre voltak!” – zárta beszámolóját Oszter Zoltán, aki továbbra sem szakad el a sporttól: jelenleg gőzerővel szervezi kerékpáros klubja olaszországi túráját a 100. Giro d’Italiára.
(otprobarioba.hu)
Keresés