Több mint egymillió gyerek vesz részt a mindennapos testnevelésben
Új módszereket és minőséget vezetnek be az iskolai testnevelésben - hangzott el a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kiemelt projektje, a T.E.S.I. (Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) projektzáró rendezvényén Szécsényben. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eddigi intézkedések eredményei közé sorolta, hogy szeptembertől több mint egymillió gyerek vesz részt a mindennapos testnevelésben, a folyamatban lévő köznevelési fejlesztési programban pedig további tantermeket, tornatermeket, uszodákat építenek.
A T.E.S.I.-ben a mindennapos iskolai testnevelésre építve dolgozott ki új minőséget hozó módszereket az MDSZ, és az új tartalmak - mint például a taktikai gondolkodás vagy az egészség- és személyiségfejlesztés - ettől a tanévtől már beépültek az órai munkába az ország mintegy négyezer iskolájában.
Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára az eseményen elmondta: kidolgozták az iskolai testnevelés 2020-ig szóló stratégiáját, a program nyomtatott és audiovizuális kiadványokkal ad gyakorlati és módszertani támogatást a pedagógusoknak, emellett a T.E.S.I. keretében készült el a tanulói fittségi teszt is.
Az eredmények igazolták a T.E.S.I. szükségességét, mert az állóképességi vizsgálat adatai szerint 18 éves korukra a fiúknak csak 37, a lányoknak 21 százaléka képes megőrizni a fittségét - mondta az államtitkár, aki annál is inkább riasztónak nevezte az adatokat, mert a felmérések szerint ezek 10 éves korban még 77-72 százalékos arányt mutatnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden remény megvan a helyzet megváltoztatására, hiszen a kormány kiemelten támogatja a magyar sport fejlesztését.
Az eddigi intézkedések eredményei közé sorolta, hogy szeptembertől több mint egymillió gyerek vesz részt a mindennapos testnevelésben, a folyamatban lévő köznevelési fejlesztési programban pedig további tantermeket, tornatermeket, uszodákat építenek.
Cél az is, hogy ne csak a tanórákon, hanem szervezeti, egyesületi keretek között is sportoljanak a fiatalok - mondta az államtitkár.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke a Nógrád megyei városban tartott zárórendezvényen jó példának nevezte a 2013-tól folytatott munkát a kormányzat és a civilek együttműködésére. Az európai uniós támogatással létrehozott T.E.S.I. négy pilléreként nevezte meg a 2020-ig tartó testnevelési stratégia kidolgozását, a módszertani fejlesztést, az egységes fizikai állapotfelmérést, valamint a hátrányos helyzetű tanulók bevonására építő testmozgásprogramot.
Balogh Gábor elmondta: az utóbbi egy évben nyolcezer tanító és testnevelő tanár vett részt a 30 órás továbbképzésben, valamennyi iskolába ingyenesen szállították ki a fittségi mérésekhez szükséges eszközcsomagot, az oktatási anyagokat, DVD-ket, módszertani kézikönyveket.
Közölte azt is, hogy az MDSZ honlapjáról valamennyi anyag ingyenesen letölthető e-mailes regisztráció után.
Az új tartalmakra, minőségi fejlesztésre törekvő kiemelt projekt keretében készült el A testnevelés tanításának didaktikai alapjai című szakmódszertani kézikönyv. Az új módszerek között van a jógaalapú mozgásprogram, a stresszkezelés és relaxáció alkalmazása, a mozgás- és ügyességfejlesztés, a tánc és a kreatív mozgás, vagy a 87 játékból álló alternatív játékgyűjtemény.
(MTI, fotó: MTI/Komka Péter)
Keresés