Tokióra már egyénileg kvalifikálnak a súlyemelők
Eddig országuknak szereztek kvótát, a következő olimpiára, a 2020-as tokióira viszont már egyénileg kvalifikálhatnak a súlyemelők a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) döntése értelmében.
A budapesti székhelyű IWF honlapján közzétett dokumentum szerint a doppingolás további visszaszorítása és a tisztán versenyzők még fokozottabb védelme érdekében határozott így a dr. Aján Tamás vezette szövetség elnöksége.
Az új rendben az eddigiekhez képest megnő azoknak a kiemelt versenyeknek a száma, melyeken rendszeresen és módszeresen ellenőrizhetők a súlyemelők, akik a tokiói játékok előtti 18 hónapos kvalifikációs időszakban immár kötelezően hat alkalommal kell, hogy versenyezzenek. A korábbinál is gyakoribbá váló fellépések, illetve a sűrűbb tesztelések révén még jobban kiszűrhetővé válnak a tiltott eszközöket használók, miközben ezáltal is nagyobb védettséget kapnak a tisztán emelők.
Az IWF a legtöbb doppingesetet szolgáltató tagországai közül kilencet, köztük olyan sportági nagyhatalmat, mint amilyen például Kína és Oroszország, tavaly - idén októberig - egy évre eltiltott a nemzetközi viadalokon való részvételtől, így az őszi világbajnokságon sem indulhattak, illetve az érintett európaiak távol maradni kényszerültek az idei Eb-től.
A doppingszigor erősítését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) írta elő az IWF-nek, kilátásba helyezve, hogy ha nem érzékel további hatékony előrelépést a dopping elleni küzdelemben, a súlyemelés kikerülhet a 2024-es párizsi olimpia programjából. A 2016-os riói nyári játékokon még kétszázhatvan súlyemelő indulhatott, a létszámot viszont a NOB Tokióra 196-ra csökkentette.
(MTI-MOB, fotó: MTI/Illyés Tibor)
Keresés