Tóth Balázsnak is egy mérkőzés jutott
A Pueblában zajló taekwondo világbajnokság második magyar érdekeltségű napján a válogatott edzőjeként is funkcionáló Tóth Balázs lépett pástra.
A rutinos versenyzőnek már a legjobb 64 között jutott ellenfél a -87 kg-osok mezőnyében. A brazil Douglas Marcelino várt rá az első körben. Ellenfele fél fejjel kisebb volt, mint Balázs, viszont rendkívül robbanékony. Elég kiegyenlített volt az első két menet, a magyar kezdeményezett, a dél-amerikai kontrára várt. Az első periódusban egy jól kivitelezett ütésre pontot kapott, és minimális előnyre tett szert a brazil. A második két perc hasonló módon telt el, Balázs irányított, de a pontot mégis riválisa rúgta, így a második menet végén 2:0 állt a kijelzőn.
Az utolsó felvonás első percének közepén Douglas Marcelino egy szép fordulórúgással betalált, és ez négy pontot jelentett neki. Talán ekkor érezte versenyzőnk először, hogy baj lehet. Nagy elszántsággal rohamozott, de ellenfele sorozatos szabálytalanságokkal tördelte szét akcióit. Igaz, a bírók folyamatosan intették is, kis híján leléptettek. Ha van még tíz másodperc, minden bizonnyal így is történt volna, de a brazil 6:3 arányban győzött, és továbbjutott.
Nekünk pedig, bánatunkra és nem kis meglepetésre, nagyon hamar véget ért a mai nap is.
Tóth Balázs:
– Nagyon készültem, nagyon akartam. Nem sikerült, és roppant csalódott vagyok. Kicsit emésztem a történteket, és levonom a szükséges konzekvenciákat. Csak ezután döntök a hogyan továbbról. Most egyébként is fontosabb nálam Kotsis Edina, aki szombaton lép pástra. Nagy reményeket fűzök az ő szerepléséhez, minden adottsága megvan, hogy nagy sikert érjen el itt Pueblában.
Csütörtökön Gonda Ivett első mérkőzését elveszítve a legjobb 32 között búcsúzott, szombaton Kotsis Edina (-57 kg) küzd utolsó magyarként.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés