Tóth Ivett túl van a nehezén, Svájcban készül Phjongcshangra
Felépült sérüléséből és hétfőtől Svájcban készül Tóth Ivett műkorcsolyázó, aki Magyarország első olimpiai kvótáját szerezte a jövő februári, phjongcshangi játékokra.
„A nehezén túl vagyok, de még nem százszázalékos a lábam. Két hete már jégen edzek, az összes ugrásfajta megy. A lábam inkább edzés után szokott érzékeny lenni” – mondta az MTI-nek a 18 éves sportoló, aki március végén a 20. helyen végzett a Helsinkiben rendezett világbajnokság női versenyében, ezzel harcolta ki Magyarország első és eddig egyetlen hivatalos kvótáját.
Az indulási jog viszont nem névre szól, hanem a nemzetnek szerezte. Azt azonban egyelőre nem tudja, melyek lesznek a válogató versenyek, amelyeken eldől majd, ki képviselheti a magyar színeket a dél-koreai ötkarikás játékokon. Rajta kívül erre Medgyesi Fruzsinának lehet esélye.
„November közepén kezdek versenyezni, valószínűleg Varsóban lesz az első megmérettetésem, addig napi két edzéssel készülök Svájcban, ahova hétfőn utazom” – vázolta terveit Tóth Ivett, s egyúttal arról is beszámolt: decemberben hazautazik, hogy részt vegyen a Mikulás Kupán és az országos bajnokságon.
Az olimpia előtti főpróba januárban a moszkvai Európa-bajnokság lesz, amelyen idei nyolcadik helyének köszönhetően két magyar női versenyző is indulhat.
Tóth Ivett augusztusban egy otthoni balesetben szenvedett lábközépcsonttörést.
(MTI, fotó: MTI/EPA/CJ Gunther)
Keresés