Újabb kizárásokkal folytatja doppingellenes harcát a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos közleményben jelezte: nyolc sportoló pekingi mintája hozott pozitív eredményt a megismételt vizsgálat során, így valamennyiüket megfosztották 2008-ban elért ötkarikás eredményüktől.
A NOB már Rio előtt magas prioritású ügyként kezelte a doppingellenes küzdelmet, a tiszta sportolók védelmét. Ennek érdekében több ezer mintát elemzett újra a szervezet megbízásából a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), főként a Pekingben és Londonban produkáltakat, kiemelt figyelemmel az érmet nyerő sportolókéra.
A közlemény szerint nyolc sportoló újravizsgált pekingi mintája lett pozitív. A moldovai Alexandru Dudoglo stanozollal bukott meg, a 69 kg-os súlycsoportban versenyző súlyemelőt megfosztották 9. helyezésétől. Elvették Nadezda Evsztyukina bronzérmét, a 75 kg-os orosz súlyemelő mintájában EPO-t mutattak ki. A szintén orosz Tatyana Firova turinabollal és tesztoszteronnal bukott le, így megfosztották a 4x400-as váltóval elért ezüstérmétől. Ugyanezzel a szerrel bukott egy másik orosz sportoló, a súlyemelő Marija Sajnova.
Bronzérmét vették az örmény Tigran Martiroszjan súlyemelőnek, a 69 kg-os versenyző szintén turinabolt használt. Az azeri Intigam Zajrovot is eme tiltottnak minősülő szer miatt zárták ki, a 31 éves súlyemelő a 85 kg-os súlycsoportban lett kilencedik. A kubai diszkoszvető, Yarelys Barrios acetazolamiddal bukott meg, ezüstérmétől megfosztották. A katari sprinter, Samuel Adelebari Francis is stanozolt használt, 100 méteres síkfutásban elért 16. helyét elvették.
(MOB)
Keresés