Újabb négy évre Nébald Györgyöt választotta elnöknek az Olimpiai Bajnokok Klubja
Kedden tartotta választó közgyűlését a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja.
A közgyűlés előtt a megjelent 30 olimpiai bajnok köszöntötte a 75 esztendős Dunai II. Antal olimpiai bajnok labdarúgót (1968). Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke méltatásában emlékeztetett, a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja nem csak sportolóként vett részt ötkarikás eseményen. Olimpiai bajnok és ezüstérmes (1972), és ott ült a kispadon 1996-ban, Atlantában a magyar olimpiai csapat edzőjeként is. Aktív tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának is, és rendszeres résztvevője a magyar olimpiai mozgalom eseményeinek.
A keddi esemény résztvevői megemlékeztek az előző közgyűlés óta elhunyt olimpiai bajnokainkról: Földi Imréről, Szondy Istvánról, Szőke Katóról, Littomeritzky Máriáról, Palotai Károlyról és Hevesi Istvánról is.
Kulcsár Krisztián az idén 25 éves klub közgyűlését MOB elnökeként első ízben üdvözölte. Köszönetet mondott az elődöknek, az alapító elnöknek Lemhényi Dezsőnek és dr. Móna Istvánnak, illetve az előző ciklusban is az elnöki tisztet ellátó dr. Nébald Györgynek.
Elmondta, hogy a jövőben komolyan számít a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjára, s a tervei szerint a MOB költségvetéséből az eddiginél nagyobb szelet jut majd a szervezetnek, amennyiben a májusi MOB közgyűlés elfogadja a költségvetést. Mindenképpen támogatja a mexikói érmeseink kiutazását az 1968. évi olimpia 50. évfordulóján rendezendő nemzetközi találkozóra.
A klub 2017. évi működéséről szóló beszámolót (a bajnokok klubjának tagjai részt vettek többek közt a MOA vándorgyűlésein, több kulturális rendezvényen, köszöntötték kerek születésnapos társaikat, együtt ünnepelték a barcelonai olimpia 25 éves évfordulóját, valamint meglátogatták a győri EYOF-ra készülő fiatal sportolókat), a 2017. évi pénzügyi beszámolót és az idei költségtervet is elfogadta a tagság. Ezután a tisztújításra került sor. Egyedüli jelöltként, 29 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett nyerte el újra az elnöki tisztséget a szöuli olimpián a kardcsapattal aranyérmes dr. Nébald György.
"Megtisztelő az újraválasztásom, mindent meg fogok tenni a jövőben is a klub érdekében!" - mondta a régi-új elnök dr. Nébald György.
Az alelnöki poszton sincs változás, maradt a helyén Fábián László, akinek szintén nem akadt kihívója. Az elnökségbe választottak: dr. Bodnár András, Szabó József, Ihász Kálmán, Varga János, dr. Steinmetz Barnabás és két új tag, Gedó György és Kőbán Rita.
A szervezetet a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB) küldöttként dr. Nébald György, Fábián László, Kovács István, Szabó Gabriella és dr. Steinmetz Barnabás képviseli.
Bejelentették, hogy a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja négy új taggal bővül, hiszen a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolyaversenyében Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor olimpiai bajnoki címet nyert a váltóval. A beiktatásukra április 16-án kerül sor a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának gálaestje keretében.
(Dobor Dezső Fotók: Róth Tamás)
Keresés