Újabb öt évig dr. Kovács Ferenc a röplabdaszövetség elnöke
A Testnevelési Egyetem Athén termében tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Röplabda Szövetség. Újabb öt évre bizalmat kapott az eddigi elnök dr. Kovács Ferenc, kialakult az elnökség és az ellenőrző testület tagsága is. A közgyűlést Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte.
Kulcsár Krisztián mindenkit megnyugtatott, hogy jövőre lesz olimpia Tokióban, majd a magyar röplabdázással kapcsolatban elmondta, hogy abban bízik, hogy tovább folytatódik majd az a remek együttműködés, ami a MOB és az MRSZ között az elmúlt években kialakult.
A szövetség honlapjának beszámolója szerint, miután dr. Kovács Ferenc volt az egyedüli elnökjelölt, így őt nyílt szavazással, teljesen egyhangúlag támogatta a küldöttgyűlés. Az elnökségi tagoknál már nem volt ennyire egyszerű a helyzet, hiszen a tíz helyre tizennégyen pályáztak.
Az első körben Ancsin Ildikó, Baran Ádám, Buday Balázs, Kárpáti László, Németh Lajos, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba kapta meg az elnökségi mandátumhoz szükséges 50 százalékos támogatást. A maradék két hely eldöntéséhez azonban még két körre volt szükség. Végül Orosz Ferenc és Sarlós Márton kapta meg a bizalmat.
Ezt követően már csak az Ellenőrző Testület új elnökének és új tagjának megválasztása volt hátra (a harmadik tag, Barta László maradt a pozíciójában), s végül elnöknek egyedüli jelöltként a korábbi elnökségi tagot, Hetényi Márkot, illetve tagnak dr. Fekete Dalmát választották meg.
A 2019-es év pénzügyi és szakmai beszámolóit, illetve a 2020-as esztendő terveit Ludvig Zsolt főtitkár prezentálta.
A közgyűlésen részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója is.
(MOB-hunvolley.hu; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés