Úszás, vívás, kajak-kenu – itt a riói magyar program!
Az augusztus ötödikei megnyitó ünnepséggel kezdetét veszi a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok Rio de Janeiróban. A világ legjelentősebb sporteseményén 160 sportoló képviseli a magyar színeket. Íme, a teljes program.
Az első versenynapon, augusztus hatodikán (szombat) rögtön több magyar olimpikonért is szoríthatunk: megkezdődik az első forduló asztaliteniszben (Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám) és teniszben (Babos Tímea és Jani Réka) is, az evezősöknél (Juhász Adrián, Simon Béla kettős és Pétervári-Molnár Bendegúz) az előfutamokat rendezik, míg a tornászoknál Hidvégi Vid selejtez.
Érmeket is osztanak már az első napon: a női judósoknál a -48 kg-os súlycsoportban (Csernoviczki Éva), a női párbajtőrözőknél (Szász Emese), női légpuskában (Miskolczi Julianna) és férfi légpisztolyban (Tátrai Miklós), valamint több úszószámban. Többek között a londoni olimpiai bajnok Gyurta Dániel (100 m mell), Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna (400 m vegyes) is ott lesz a medencében.
Rióba olimpiai címvédőként érkező sportolóink közül Pars Krisztián (kalapácsvetés) augusztus 17-én kezd a selejtezőben, a döntőre két nappal később kerül sor. Risztov Éva augusztus 15-én ugrik vízbe 10 kilométeren, Szilágyi Áron augusztus 10-én lép pástra. Gyurta Dániel augusztus 9-én és egy nappal később érdekelt 200 mellen, Kozák Danuta augusztus 17-én kezd K–1 500 méteren, a döntőt másnap rendezik.
A riói programot a magyar indulókkal napi bontásban ide kattintva tekinthetik meg.
(MOB)
Keresés