Úszóink feladata Nanjingban: megismételni Szingapúrt
Úszóink alaposan kitettek magukért az I. Ifjúsági Olimpiai Játékokon, és nem is lehet más a cél augusztusban Nanjingban, mint megismételni, vagy legalábbis megközelíteni a négy évvel ezelőtti kiváló szereplést.
A Szingapúrban brillírozó úszók közül is ki kell emelni Kapás Boglárkát (képünkön), aki egy ezüstérme mellett (200m gyors) kétszer a dobogó legfelső fokára is felállhatott 200m pillangón és 400m gyorson. Rajta kívül Bernek Péter (200m hát) és Biczó Bence (200m pillangó) tért haza aranyéremmel.
Utóbbinak az országos bajnokságban már meg kellett hajolnia a nála is fiatalabb Kenderesi Tamás előtt, a Nanjingban szintén rajthoz álló ifjonc rajta kívül a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlót is legyőzte. Nem akármilyen skalpok, és ne felejtsük, még a 18. életévét sem töltötte be!
Az azonban szinte valamennyi versenyzőről elmondható, hogy korosztályos szinten már világ- és Európa-bajnokságokon is szerzett érmet, Sebestyén Dalma például kétszer nyerte meg az ifi Eb-t, és a kínai városba is „aranyos” reményekkel utazik.
Szilágyi Liliánának a magas elvárásokhoz már volt ideje hozzászokni, és ehhez elég egy pillantást vetni a családfájára: édesapja, Szilágyi Zoltán úszóként megjárta a játékokat, míg nagyapja, Gyarmati Dezső háromszor hallgathatta meg vízilabdázóként a magyar himnuszt az olimpiai dobogó legtetején.
Nanjingi úszóink a mob.hu munkatársaival beszélgetve kivétel nélkül kiemelték, nagy vágyuk, hogy két év múlva Rio de Janeiróban is megmutathassák magukat, a felkészülésüket pedig kiválóan szolgálja az ifi olimpia, ahol tovább szokhatják a nagy versenyek légkörét, és önbizalmat meríthetnek az olimpiai ciklus második felére.
Úszóink rövid bemutatása:
GRÁTZ BENJÁMIN (nanjingi számai: 200m, 400m gyors, 200m pillangó, 200m vegyes)
Édesanyja nem tud úszni, és szerette volna, ha fia nem lép ugyanabba a folyóba – a terv olyan jól sikerült, hogy a sportágat nyolcéves kora óta űző Benjámin immár az ifjúsági olimpiára készülhet. A százhalombattai fiú „étvágyára” amúgy sem lehet panasz, hiszen nemcsak a korosztályos mezőnyben, de idővel a felnőtt játékokon is az aranyérmet célozná meg. Szabadidejében kerékpározik, de biliárdozással is szívesen elüti az időt. A magyar küldöttség rutinosabb tagjai közé tartozik, már a 2011-es EYOF-on megmérette magát.
HORVÁTH DÁVID (50m, 100m, 200m mell)
A Kőbánya SC versenyzője – talán mondani sem kell – szülői ráhatásra kezdett el úszni, méghozzá igencsak fiatal korban, négyévesen. Óriási dolognak tartja, hogy példaképe, Güttler Károly egyben az edzője is, Turi Györggyel egyetemben, márpedig ez a szakvezetői gárda szinte önmagában garancia a sikerre. Az eredmények mindenesetre ígéretesek, a tavalyi ifi világbajnokságon a dobogó második fokára állhatott fel Dávid. Az úszás a hobbija is, akárcsak – korosztályában megszokott módon – a számítógépezés.
KENDERESI TAMÁS (50m, 100m, 200m pillangó)
Egy ezer lelket számláló tolnai településen lakik, mivel azonban Aparhanton értelemszerűen nem biztosítottak a megfelelő feltételek, napi szinten ingázni kényszerül Pécsre, ahova az úszás mellett az iskolája is köti. Ha példaképet kell választani, a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset emeli ki, és ahhoz, hogy a nagy kedvenc nyomába eredjen, első körben az ifi olimpián kell bizonyítania. Legkiemelkedőbb eredményként eddig egy országos bajnoki második helyet tud felmutatni, illetve vidékbajnoknak mondhatja magát.
NOVOSZÁTH MELINDA (200m, 400m, 800m gyors)
Édesanyja magyar bajnok evezős volt, gyerekkorában először mégis a ritmikus gimnasztikával ismerkedett meg, annyira azonban nem számított tehetségesnek, hogy komoly eredményeket érjen el, ezért eltanácsolták. Bár a mai napig szereti az rg-t, nem bánta meg, hogy kényszerből váltott, az úszásban ugyanis megtalálta a számítását, és célja, hogy lépésről lépésre haladva előbb-utóbb felnőtt olimpián szerepelhessen. Az idei Gymnasiadén már bizonyított, mindhárom színű éremből került a vitrinjébe.
SEBESTYÉN DALMA (50m, 100m, 200m mell, 200m pillangó, 200m vegyes)
A nanjingi célok meghatározásánál első számú szempontként nevezte meg, hogy javítani tudjon a legjobb egyéni eredményein, ám hogy az helyezésekben, érmekben mit jelent majd, arra előzetesen nem tud válaszolni. Az mindenesetre komoly reményekre jogosítja fel, hogy tavaly és tavalyelőtt is megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot. Dalma akkor sem jön zavarba, amikor festőecset kerül a keze ügyébe, ha pedig zeneszámot kell kérnie egy buliban, valamelyik Rihanna-számot rakatja be a dj-vel.
SZABÓ NORBERT (50m pillangó, 200m vegyes)
Az uszodába először orvosa tanácsára ment le, majd annyira megtetszett neki a közeg, hogy ott ragadt. Nanjingban érmet remél 200 vegyesen – minél szebben csillog, annál boldogabban száll majd fel a Budapest felé tartó gépre. A riói olimpiáról sem szeretne lemaradni, a kvalifikációt reális célkitűzésnek tartja. Az úszás előtt hobbi-szinten focizott, és a labdarúgás szeretete a mai napig elkíséri. A világbajnokságon az angoloknak drukkolt (sok öröme nem volt benne), klubszinten pedig a Chelsea-vel szimpatizál, de igazából mindenleköti, ami sporttal kapcsolatos.
SZILÁGYI LILIÁNA (50m, 100m, 200m pillangó)
Családjában magától értődő a sport szeretete: édesapja, Szilágyi Zoltán olimpikon úszó (1988, 1992, 2000) volt, nagyapja, Gyarmati Dezső háromszor lett olimpiai bajnok vízilabdázóként. Liliána mégis a ritmikus gimnasztikával ismerkedett meg legelőször, s csak tízévesen pártolt át az úszáshoz. Azóta sorban jönnek a remek eredmények: ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, junior vb-n érmet szerzett, felnőtt Eb-n helyezést ért el. 2012-ben részt vett a londoni olimpián is, ahol a 100m pillangó előfutamában a 6. lett. Célja, hogy felállhasson olimpián a dobogó legmagasabb fokára.
SZTANKOVICS ANNA (50m, 100m, 200m mell)
Anna szülei hatására kezdett el úszni a Jövő SC-ben (időközben már az Újpestet erősíti), és vélhetően ők játszanak szerepet abban is, hogy kedvenc együttesének a Beatlest nevezte meg. Példaképének Kovács Ágnest tartja, a magunk részéről hozzátesszük, remekül választott, elvégre a korábbi legendás úszó Sydney olimpiai bajnokának vallhatja magát – rövidesen talán Anna is a nyomdokaiba léphet. Szabadidejét többnyire olvasással tölti, de a barátaival is szívesen kapcsolódik ki.
Kosaraslányainkról és a nanjingi ifi olimpia többi magyar indulójáról ide kattintva tudhat meg további információkat.
(czo)
Keresés