„Felőlem csarnok se legyen, csak tegyenek le egy szőnyeget, aztán birkózzuk le…”
A rohamosan közeledő tokiói olimpia, s egyben az elutazás előtt számos televíziós stáb és újságíró érdeklődésétől kísérve sajtónyilvános edzést szervezett a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) Tatán. Az eseményen ott volt a csaknem teljes hazai küldöttség, egyedül a vb-bronzérmes Muszukajev Iszmail (szabadfogású 65 kg) hiányzott, aki jelenleg Dagesztánban készül a játékokra.
Mint ismert, hat magyar versenyző képviseli majd a színeinket a japán szőnyegen, közülük a 2013-as világbajnok, idei Eb-2. Sastin Marianna (női 62 kg) most „vendég” volt Tatán, ahol jelenleg kötöttfogású nemzetközi edzőtábor zajlik a mieink mellett többek között török, ukrán, egyiptomi, algériai, chilei résztvevőkkel. „Pályafutásom negyedik olimpiájára készülök, és egyáltalán nem rakok magamra terhet. Próbálok úgy tekinteni erre a versenyre, mintha jutalomjáték lenne, harmincnyolc évesen szinte csodaként tekinthetek arra, hogy ott lehetek. Ettől függetlenül, mint minden sportoló, én is szeretnék dobogóra állni, ám már azzal is elégedett lennék, ha úgy jövök haza, mindent megtettem a siker érdekében” – fogalmazott a Vasas tapasztalt klasszisa.
A kötöttfogásúak közül feltűnt az egy súllyal feljebb vb- és Eb-győztes, de most az olimpiai szereplés miatt lefogyasztó Korpási Bálint (kf, 67 kg) fitt formája. „Ha két nap múlva kellene bemérnem a súlyomba, gond nélkül megoldanám, ráadásul jó erőben vagyok. A verseny másnapján már utazunk is haza, akkor lennék elégedett, ha a repülőn – amikor a pályafutásomra emlékezem vissza – az járna a fejemben, méltó módon zártam le a karrieremet” – mondta a BVSC kiválósága. A válogatott benjáminja a világkupa-2., junior Eb-első Szőke Alex (kf, 97 kg): „Nem csak látogatóba utazom! Azt hiszem, a mezőnyből mindenki komolyan vesz engem. Ha ugyanolyan jól tudok birkózni, mint májusban, a szófiai olimpiai kvalifikációs versenyen, akkor bármi megtörténhet. Kijelenthetem, hogy éremért megyek, persze akkor sem lennék elkeseredve, ha huszonegy évesen az ötödik helyen zárnék” – fogalmazott az ESMTK ifjú titánja.
Korpásihoz hasonlóan ez lehet az utolsó nagy dobása minden idők egyik legjobb magyar birkózójának, a regnáló világ és Európa-bajnok Lőrincz Tamásnak (kf, 77 kg). „Öt éve már, hogy véget ért a Rio de Janeiró-i olimpia, azóta rengeteget dolgoztunk a sikerek érdekében. Jó előjel, hogy a játékokat megelőző utolsó világ- és Európa-bajnokságot megnyertem, és szerintem a felkészülésem is kiválóan ment, remek edzőpartnerekkel dolgozhattam együtt. Öcsémmel, Viktorral nagy vágyunk, hogy vébén, Eb-n és olimpián is együtt álljunk dobogóra, már csak utóbbit kellene összehoznunk most, Tokióban. Hogy nem lesznek nézők? Felőlem csarnok se legyen, csak tegyenek le egy szőnyeget, aztán birkózzuk le…” Az Eb-győztes, vb-2. Lőrincz Viktor (kf, 87 kg), akit 2016-ban Rióban bírói machináció fosztott meg az éremtől, így fogalmazott: „Nehéz időszakon vagyok túl, nem is olyan rég még sérüléssel és betegséggel egyaránt bajlódtam, de úgy érzem, mostanra jó formába lendültem. Azt azonban nem árulom el, mit remélek az olimpián, majd a viadal után kifejtem, milyen tervekkel vágtam neki.” A Lőrincz-fivéreket klubjuk, a Budapesti Honvéd egykori klasszisokból álló vezetősége (a pólós Gergely István, a vívó Imre Géza, a kajakos Kovács Katalin) személyre szabott ajándékcsomagokkal lepte meg Tatán, ahol a sportág egyik hazai legendája, Hegedüs Csaba is motiválta a mieinket.
Ami a többi magyar szakembert illeti, a nemzetközi szövetség (UWW) az MBSZ ügyvezető alelnökét, a UWW elnökségi tagját, Bacsa Pétert nevezte ki az olimpiai birkózóversenyek technikai igazgatójának. Dr. Molnár Szabolcs orvosként, Pál Szabolcs bíróként, Martin Gábor a UWW hivatalos fotósaként lesz jelen Tokióban. Az ötkarikás birkózóküzdelmek augusztus 1. és 7. között zajlanak majd a Makuhari Messe Hallban, a nők és a kötöttfogásúak kezdik a programot, s a szabadfogásúak fejezik be. Lőrincz Tamás és Szőke augusztus 2-án és (remélhetőleg) 3-án, Sastin, Korpási és Lőrincz Viktor 3-án és 4-én, Muszukajev pedig 6-án és 7-én lesz érdekelt. Világranglistás helyezésünknek köszönhetően a Lőrincz fivéreket az első, Muszukajevet pedig a negyedik helyen emelik majd ki.
(MBSZ; fotó: MBSZ, NS)
Keresés