Vass Dóra és junior siker
Vass Dóra a magyar szempontból az előkelő 17. helyen végzett a ritmikus gimnasztikázók top Európa-bajnokságán Nyizsnyij Novgorodban, a magyar csapat a juniorok között pedig a 12. lett.
Mint ismeretes, a magyar bajnok a legutóbbi kontinensviadalon szerzett 16. helyével jutott ki a top Eb-re, amelyen a legjobb 20 európai versenyző mutatkozott be. Valamennyi gyakorlatot szombaton, egymás után adták elő a sportolók.
Vassnak kifejezetten jól sikerült a szalag, 26.450 ponttal, labdája szintén hiba nélküli volt, erre 26.300-at kapott. Karikája 26.200 pontot ért, buzogányában pedig volt egy kisebb ejtés, így 26.050 pontot kapott. Összesítésben 105.000 ponttal ez a 17. helyet hozta Vassnak, amely ebben az elit kategóriában remek eredménynek számít.
A Böröcz Bianka, Koska Dorina, Ludányi Laura, Tóth Sarolta összeállítású junior csapat jócskán javított szombati helyezésén, 96.050 ponttal a 12. pozícióban zártak 34 országból. Ludányi Laura szombaton szalaggal szerepelt, gyakorlata 24.150 pontot és a 13. helyet érte, míg Böröcz Bianak buzogánya 24.250 pontot és a 14. helyet hozta.
Vass Dóra:
Nagyon örülök, hogy sikerült a célomat teljesíteni, és kifejezetten jók lettek a gyakik. A szalag egyenesen szuper lett, úgyhogy boldog vagyok. A 17. hellyel is elégedett vagyok.
(Forrás: torna szövetség)
Keresés