31 fiatal sportolót díjazott a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat harmincegy versenyzőt díjazott az „Élen a tanulásban, élen a sportban” - pályázat keretében. A szakmai zsűri nem kevesebb, mint száztíz jelölt közül választotta ki a legkiválóbbakat, akik az idei esztendőben az iskolában és a sportpályán egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Közel ötven éves hagyomány, hogy a fővárosi önkormányzat elismerésben részesíti azokat a budapesti fiatalokat, akik a tanulásban és a sportban egyaránt kimagasló eredményt érnek el. Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” elnevezésű díjakat idén három kategóriában, az általános iskolai, a középiskolai, valamint a felsőfokú oktatásban részesülők és a sajátos nevelési igényű diákok körében osztották ki.
A harmincegy, elismerésben részesülő fiatal sportolónak Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes adta át a díjakat a magyar sportélet több prominens személyiségének jelenlétében.
„Nem kevesebb, mint száztíz pályázat érkezett be hozzánk, és végül harmincegy ifjú sportolót választott ki a szakmai zsűri – nyilatkozta Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal sportosztályvezetője a Városligeti Műjégpálya dísztermében megtartott ünnepséget követően. – A feltételek meglehetősen szigorúak voltak, a legkisebbeknél négy egész hetes tanulmányi eredmény volt a minimum, a nagyobbaknál kicsit elnézőbbek voltunk és négy egész négyig vettük figyelembe a pályázatokat. Ezzel a díjjal azokat szerettük volna köszönteni, akik a tanulásban ugyanúgy kiemelkedőt tudnak nyújtani, mint a sportpályákon. A sportteljesítményeket egyébként a sportági szakszövetségek visszaigazolták, mert szerettük volna az eredményeket pontosan az értékük és helyük szerint kezelni. Minden fiatal kapott egy harmincezer forint értékű kulturális utalványt, amit a díj szellemiségében reméljük, hogy örömmel fognak felhasználni.”
A versenyzők nevében Péni István junior-világbajnok sportlövő tartott rövid előadást riói élményeiről, majd dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó beszélt a fiataloknak a tanulás fontosságáról.
„Természetesen sohasem titkoltam, mennyi áldozatot kell hoznom azért, hogy az iskolában és a sportban egyaránt helyt tudjak állni – vélekedett Péni István, miután átvette díját. – De ez sohasem volt fájdalmas vagy kellemetlen döntés a számomra. Tudtam, miért teszem, és mivel a sikerek engem igazoltak, nem maradt bennem soha olyan érzés, hogy kihagytam volna valamit az életemből. A lövészet busásan visszaadta nekem azt, amiről esetleg a másik oldalon le kellett mondanom.”
Az öttusázó Gulyás Michelle idén már másodszor részesült az elismerésben. „Tudtam róla, hogy jelölt leszek, de mindig megfeledkezem róla, így amikor értesítettek, hogy ismét a kiválasztottak között vagyok, nagyon boldog voltam – mesélte a KSI SE fiatal öttusázója. – Tavaly színházba és kiállításra mentem az utalvány segítségével. Többnyire anyukám választja ki ezeket a programokat, szerintem így lesz ez idén is. Biztos talál valami érdekeset.”
Az idei díjazottak:
Általános iskolások: Hepp Marcell, Falcz Zsófia, Kátai Gréta, Kovács Ferenc Soma (atlétika), Takács Fanni, Szabó Viktória, Szekeres Tamara (triatlon), Muhari Eszter Barbara, Szalai Zorka (vívás), Gábor Áron Dániel, Pintér Bulcsú (cselgáncs) Hepp Marcell, Tóth Zita (alpesi sí), Szabó Bianka (fit-kid), Májer Zsófia (tájékozódási búvárúszás).
Középiskolások: Benkő Regina (torna, fitnesz) Király Adél, Mógor Boglárka (atlétika), Kőhler Zsuzsanna (cselgáncs), Haffner Hanna (ritmikus gimnasztika), Lovass Kata (aerobik), Bánki Lilla (kajak-kenu), Szendrei Csilla (tánc), Takácsy Lilla Kata (szörf), Gulyás Michelle (öttusa) Péni István (sportlövészet).
Sajátos nevelési igényűek és egyetemisták: Horváth Hunor, Kőmíves Tamás (úszás), Kalocsai Vera (curling), Polivka Dóra (evezés) Csorvási Soma László (torna).
(utanpotlassport.hu )
Keresés