46+100+70 = Dr. Hegedűs Csaba
Akár rendhagyónak is mondhatnánk eme írást, hiszen 1972-ben, ezen a napon szerezte a magyar sport a 100. olimpiai aranyérmét, egy akkor pont a 24. születésnapját aznap ünneplő fiatal birkózónak köszönhetően. Azóta 46 év telt el és aki szemfülesen olvassa a MOB híreket, már ki is találhatta, hogy Mr. Tus, azaz dr. Hegedűs Csaba csütörtökön ünnepli 70. születésnapját. Őt köszöntjük.
Hegedűs Csaba 1948. szeptember 6-án született Sárváron, pedagógus szülők gyermekeként. Vívómester édesapja ’56-ban elhagyta az országot, így gyakorlatilag apa nélkül nőtt fel, viszont mindig is példaképként tekintett rá. Birkózni Szombathelyen kezdett 1957-ben, kötöttfogásban, majd 1967-ben leigazolta a budapesti Vasas, ahol hamar felfigyeltek tehetségére, így egy évvel később már a magyar válogatott színeiben indulhatott első világversenyén.
Töretlenül haladt előre és újoncként, az összes mérkőzését tussal hozva – innen a becenév – ’71-ben, Szófiában világbajnok lett a 82kg-os súlycsoportban, kötöttfogásban. Bár itt érdemes megjegyezni, hogy ugyanebben az évben a magyar bajnokságot szabadfogásban is megnyerte, így összesen hatszoros honi bajnok.
1972-ben, a müncheni olimpián a terrortámadás árnyékában szerezte meg a magyar sport 100. olimpiai aranyérmét, amire így emlékezett vissza Szekeres Istvánnak: „Hajnalban, ötkor keltünk, és elmentünk mérlegelni. A visszaúton, már az olimpiai faluban, kékruhás hostessek csoportján és valóságos kordonon kellett átvergődnünk: megtörtént az emlékezetes terrorakció, amelynek izraeli birkózók is áldozatául estek, de ezt akkor mi még nem tudtuk. A szobámban vártam a sorsolás eredményét, ami nem ért váratlanul, mert valami azt súgta, hogy Nazarenko lesz az első ellenfél. Mivel a délelőtti programban nem szerepeltem, a faluban maradtam, feküdtem, és a sorsdöntő, első mérkőzésre összpontosítottam. Délután tudtuk meg, hogy a merénylet miatt a játékokat felfüggesztették. Egy nappal később álltunk szőnyegre Toljával.” Ez az egy nap csúszás azt jelentette, hogy Hegedűs Csaba egy igencsak szépen csillogó éremmel ünnepelte a 24. születésnapját, hiszen a jeles esemény hogy-hogy nem, éppen szeptember 6-ra esett.
Ha negatív értelemben is, de 1973. április 10. is emlékezetesre sikeredett Hegedűs Csaba életében. A Tétényi úton egy teherautóval ütközve életveszélyes sérüléseket szenvedett, és ahogy a korabeli Népsportban írták, csak az erős szervezete miatt tudtak reménykedni a felépülésében az orvosok. Ám a teljes gyógyuláshoz Göteborgig kellett menni, és hála Bengt Johansson doktor úr aranykezének, Mr. Tus 1975-ben újra a szőnyegre léphetett. Sajnos az olimpiai duplázás Montreálban nem jött össze neki, ám 1976-ban és ’77-ben is megnyerte a kontinens viadalt, utóbbit már 90 kg-ban.
A szőnyegtől búcsút 1979-ben vett, de nem örökre, hiszen gyakorlatilag azonnal a válogatott edzője lett, majd ’80-tól ’89-ig szövetségi kapitányai is, mely idő alatt lett olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András is. A Magyar Birkózó Szövetségnek 1989-től alelnöke, majd 1992-től egészen 2015-ig elnöke volt. Regnálása idején is számos világversenyt rendeztek Magyarországon. A 2005-ös vb-re Magyarországra érkezett a NOB akkori elnöke, Jaques Rogge és korábbi első embere, Juan Antonio Samaranch.
2001-ben megalapította a Mr. Tus Birkózó Sportiskolát. Emellett mind a nemzetközi szövetségben, mind a MOB-ban töltött be tisztségeket - elnökségi tag is volt -, valamint 2002-ben indult az országgyűlési választásokon is, de a parlamentben nem jutott be. Rövid ideig a TeleSport főszerkesztője. Sportdiplomataként a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökségének tagja (2002-2014), a pekingi olimpián, 2008-ban, majd a londonin 2012-ben a birkózóversenyek technikai igazgatója, számos világverseny FILA-delegátja; a korábbi nemzetközi szövetség marketing-, szponzor-, tv-, internet- és sajtóbizottságának elnöke, felelős kiadója a a FILA News-magazinnak.
Kapitánysága alatt a magyar birkózók 83 érmet nyernek a felnőtt világversenyeken: 24 aranyat, 34 ezüstöt és 25 bronzot. Az évtizedek alatt öbb mint 20 országban tartott előadást a modern birkózásról.
A Testnevelési Egyetemen 1974-ben kapta meg a szakedzői diplomáját, 1985-ben pedig mesteredző lett belőle - legfiatalabbként kapta meg a megtisztelő címet -, emellett pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán 1979-ben jogi doktorátust szerzett.
Felesége Sinkovits Marianne, színészlegendánk Sinkovits Imre lánya, akivel három gyereket neveltek fel. Szabadidejében szívesen vadászik, a minap pedig megjelent könyve, Mr. Tus-tankönyv, Út a birkózósikerekig címmel, mely hat évtizednyi tapasztalatot sűrít magába, egy átfogó metodikáját adva ezzel a sportágnak, valamint ebben rakta le a Tuskirály hitvallását az utókornak. Számtalan díja és kitüntetése van, köztük a MOB olimpiai aranygyűrűje és érdemérme, valamint választották a sportág Hall of Fame-be is, idén Csík Ferenc-díjjal tüntették ki.
Hegedűs Csaba egy interjúban azt mondta, gyerekként okos és erős fiú akart lenni, eme kitűzött célt, úgy érezzük, maximálisan sikerült teljesítenie. Isten éltesse sokáig!
(MOB, fotó: MTI, MOB)
Keresés