A 100. magyar olimpiai bajnokot is köszöntötték a fiatalok ünnepén
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) megnyitotta második, teljes létszámú tanévét – a folytatásban 203 fiatal edzhet a nevelőműhelyben rendszeresen. Az évnyitó keretein belül a KIMBA nagykövetének, egyben szakmai főtanácsadójának, Hegedüs Csabának a hamarosan ötvenéves olimpiai bajnoki címéről is megemlékeztek. A birkózók családját Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is köszöntötte.
Fábián László a MOB elnökének, Gyulay Zsoltnak az üzenetét is tolmácsolta: „A MOB minden olimpiai sportágat egyformán a szívén visel, de sose felejtjük el, hogy a birkózósport különösen szép eredményekkel örvendeztetett meg minket. Évtizedek óta fantasztikus szakmai munka folyik a sportágban, amely a KIMBA által még jobbá vált. Ezen az akadémián minden lehetőség adott ahhoz, hogy világraszóló eredményeket érjetek el. Kívánom, hogy mindenki éljen ezzel a lehetőséggel.”
Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás, a KIMBA szakmai igazgatója beszédében kiemelte, mennyire sikeresen alakult a KIMBA első tanéve: „Akadémistáink számtalan órát dolgoztak, és élmény volt látni, mennyit fejlődtek. Részese lehettem kadet világ- és Európa-bajnokságnak, amely megmutatta, hogy jó úton haladunk. Minden korosztályt figyelembe véve összesen ötvennyolc sportolónk ölthette magára a címeres mezt, ők huszonhat érmet nyertek a 2022-ben eddig lezajlott világversenyeken. Idén szeptembertől több mint kétszáz versenyzővel vágunk neki az újabb kihívásoknak.
Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Kozma István pályafutásának méltatása mellett arról beszélt: „A KIMBA-ban példaértékű a munka, minden körülmény adott ahhoz, hogy a gyerekek kibontakoztassák a képességeiket – a KIMBA által nyújtott infrastruktúra és sportszakmai háttér a világon bárhol megállná a helyét. Olyan erényeket is elsajátíthattok itt, amelyek a hétköznapokban is nagyon fontosak, így az önfegyelmet, a kitartást, az alázatot és a tisztességet.”
Németh Szilárd MBSZ-elnök ezt követően büszkén számolt be a KIMBA versenyzőinek eddig elért fantasztikus eredményeiről, s megköszönte a magyar kormány birkózásba fektetett 3.7 milliárd forintos létesítmény-fejlesztési támogatását, amelynek hála 10 birkózóterem már megépült, további 7 pedig építési és tervezési stádiumban van.
Néhány nap múlva lesz éppen 50 esztendeje annak, hogy Hegedüs Csaba a dobogó legfelső fokára állt az 1972-es müncheni nyári olimpián, megszerezve ezzel Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét. Az akadémia szakmai főtanácsadóját Fábián László, Németh Szilárd és Schmidt Ádám külön köszöntötte a jeles alkalomból.
(Magyar Birkózó Szövetség, MOB; fotó: Facebook/KIMBACsepel)
Keresés