A cél neve Peking – szövetségi konzultáción a snowboardosok
Téli sportágaink szövetségi konzultációinak sorát a Magyar Snowboard Szövetséggel (MSSz) folytattuk. A jelenlévő Bécsy Balázs elnök, Bordács Miklós ügyvezető elnök, valamint Némethné Harmat Rózsa főtitkár tájékoztatták a MOB-ot a spotág jelenlegi honi helyzetéről és terveiről.
A megbeszélés elején Bécsy Balázs elnök tájékoztatta az egybegyűlteket a sportág honi szövetségének 2020 és 2026 közötti időszakra vonatkozó stratégiájáról. Fő céljuk inspirálni, fejleszteni ennek az egyedülálló kultúrával rendelkező sportágnak a hazai bázisát, minél több emberrel megismertetni, ezáltal erős alapokat létrehozni.
A lausanne-i ifi téli olimpiára visszaosztott kvótára várnak, mely legkésőbb december 9-ig eldől. Amennyiben kapunk, úgy mindkét nemben „szétlövéssel” döntik el, ki lehet majd ott Svájcban januárban. A 2021-es téli EYOF-fal kapcsolatban még nehéz megmondani, kik érhetnek oda a fiatalok közül, ugyanis nagy a lemorzsolódás a sportágban, így a szövetség mindenképpen fontos feladatának tarja egy olyan jövőkép felállítását az utánpótlás-sportolók és szüleik elé, ami miatt a versenysport mellett maradnak.
A felnőttek között Fricz Botondnak reális esélye van kvalifikálnia magát a pekingi játékokra. Az utóbbi időben dinamikus fejlődést mutat, de mindenképpen a jövő évi szezon lesz számára a legfontosabb az olimpiára való kijutás szempontjából. Ehhez gyakorlatilag az összes világkupa-viadalon el kell indulnia és ott az első nyolcban kell végeznie, illetve az sem elhanyagolható szempont, hogy minél többször mutatja meg magát, annál jobban „megszokják” a pontozóbírók is.
A Magyar Sí Szövetséget MSBSZ által is támogatva folyamatban van egy pályázati anyag, amelyben nemzetközi szövetséggel és állami szerepvállalással egy hároméves világkupa-licence keretében Freestyle Big Air Snowboard és Freeski eseménynek adna otthont Budapest.
A verseny hasonló lenne a Fridge Fesztiválhoz, hiszen a téli sportágak közül ez a legnépszerűbb a fiatalok körében és a közösségi médiában is. Továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a szövetség sportdiplomáciai kapcsolataira is pozitív hatást gyakorolna. A magyar bajnokság egyes számait is hazahozták, ezzel is idomulva a stratégiában megfogalmazottakhoz.
Öt évvel ezelőtt indította útjára a MSSz az utánpótlásprogramját, aminek már látszik az eredménye, hiszen a lehetséges lausanne-i indulók is már közülük kerülhetnek ki. Ugyanakkor a szakemberképzésben van még fejleszteni való, hiszen jelen pillanatban nincs edzői végzettséget adó kurzus, csak oktatói. Ennek orvoslására már megkezdődtek az előkészületek.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés