A hétvégén Budapesten versenyeznek a riói olimpia éremesélyes rg-versenyzői
A hétvégén péntektől vasárnapig a világ legjobb ritmikus gimnasztikázói lépnek szőnyegre a SYMA csarnokban a FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupán és a III. MTK Budapest Kupa versenyen. Egy hónap múlva Stuttgartban rendezik a sportág világbajnokságát, ahol 15 olimpiai kvóták osztanak ki. A budapesti világkupaviadal nagyon jó felkészülés a versenyzők számára. 29 ország 52 egyéni és 14 együttes kéziszercsapata ad számot arról, hol tart a vb-felkészülésben.
Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón részt vett többek között a MOB két alelnöke, dr. Magyar Zoltán (MATSZ-elnök) és dr. Deutsch Tamás (az MTK Budapest első embere) is.
„Fantasztikus versenyre számíthatunk. 2017-ben mi rendezzük a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot, így bízom benne, hogy remek „főpróba” lesz a hétvégi világkupa" – mondta dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke.
„Soha nem látott erős mezőny lép szőnyegre a világkupán és az MTK Kupán is. Azzal, hogy az MTK Kupán felnőtt verseny is lesz, biztos vagyok benne, hogy alig lesz különbség egy-egy vk-s, vagy MTK kupás produkció között. Utóbbi mezőnyben is világklasszisok lesznek. Bízom benne, hogy a kánikulai hétvégén a strandok mellett a Syma-csarnok is kedvelt hely lesz Budapesten. Felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy a vasárnapi gálán egy meglepetéssel készülünk…” – tette hozzá dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke.
Minden bizonnyal a riói olimpia érmeseit láthatjuk Budapesten, hiszen itt lesz az orosz Yana Kudryavtseva, aki világ- és Európa-bajnok, valamint ő nyerte az első Európa Játékokat is. Indul az ugyancsak orosz Margarita Mamunt, aki szerenkénti világ- és Európa-bajnoki arannyal büszkélkedhet, de az oroszok Alexandra Soldatovát is nevezték, aki szintén világ- és Európa-bajnok. Indulnak a legjobbb fehérorosz és ukrán lányok is.
„Baku után módosítottunk egy picit a gyakorlatokon, úgy gondolom, hogy mindegyik beérett. Nem gondolkodom sem helyezésben, sem pontszámban. Négy hibátlan gyakorlatban bízom, ez a cél. A többi már nem rajtam múlik" – vélekedett esélyeiről a legjobb magyar, Vass Dóra.
Szirtes-Sipos Mónika, a szövetség főtitkára az olimpiai kvalifikáció magyar esélyeiről beszélt a mob.hu-nak. Bízik abban, hogy Vass Dóra négy hibátlan gyakorlattal odaérhet Rióba, s akkor 2000 után ismét szurkolhatunk magyar rg-versenyzőért majd az olimpián. Erre kitünő felkészülést nyújt a hétvégi verseny is.
A hétvégi program:
augusztus 7., péntek
08:30- 12:30 MTK Budapest Kupa junior verseny
13:30 Megnyító
14:00-19:30 FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa egyéni (karika/labda) és kéziszercsapat (5 szalag) selejtezők
augusztus 8., szombat
08:30-11:45 MTK Budapest Kupa junior összetett és szerenkénti döntők
13:30-17:40 FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa egyéni “A” csoport (buzogány/szalag)
18:00 eredményhírdetés egyéni összetett
18:20-19:20 FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa együttes kéziszercsapat (6buzogány/2karika)
19:45-22:45 FIG III. MTK Budapest Kupa senior verseny
augusztus 9., vasárnap
11:30-14:55 FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa együttes egyéni és kéziszercsapat döntők
16:00-19:30 FIG III. MTK Budapest Kupa senior verseny döntők
19:30 - 20:30 gálaműsor
(MOB)
Keresés