A hétvégi budapesti maratonra buzdít a kétszeres olimpiai bajnok Haile Gebrselassie
"Jómagam is ismerem a Budapest Maratont, mely komoly presztízzsel bíró verseny. Talán mondhatom, a magyar embereket is ismerem, és tudom, mennyire szeretik a futást. Abban egészen biztos vagyok, hogy ez a maraton idén is különleges lesz úgy a futók, mint az egész ország számára" - utalt az etióp futó a hétvégi maratonra.
A Budapest Sportiroda október 10-én és 11-én rendezi a 30. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, melynek kiemelt programja lesz a több mint 42 kilométeres verseny.
"Szerencsés vagyok, hiszen ismerhetem a magyar fővárost is, 1994-ben indultam a budapesti mezeifutó világbajnokságon. Remek verseny volt!" - tette hozzá a kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok középtáv-, hosszútáv- és utcai futó atléta, aki 2008 szeptemberében, 35 évesen új világcsúcsot futva megnyerte a Berlin maratont 2:03:59-es idővel, 27 másodperccel megjavítva előző világcsúcsát.
Az etióp sportoló a maraton útvonaláról, Budapestről is beszélt. "A helyszínt illetően mindenképp szeretném megemlíteni, hogy a budapesti pálya a környezet kapcsán is egyedülálló, az útvonal tele van látnivalókkal!"
Haile Gebrselassie - akit sokan minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutónak tartanak - az alábbi videóben üdvözöli a verseny résztvevőit, megosztja tapasztalatait, kiemeli többek között az ötkilométerenkénti frissítés jelentőségét.
A főváros futóünnepén a MOB Mini 5próba Rióbát szervez, így a mozgalomban már résztvevők, vagy ezúttal csatlakozók pontokat gyűjthetnek a nyeremények, akár a riói fődíj reményében.
Az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye - 2014-ben 23 450 futót regisztráltak a szervezők -méltó esemény lesz ahhoz, hogy Rio jegyében néhány perc mozgással pontot gyűjtsenek a résztvevők.
(BSI-MOB-Wikipédia)
Keresés