A kosaras lányok folytatnák a korábbi EYOF-sikereket
Az utóbbi két EYOF küzdelmeiben, 2013-ban és 2015-ben egyaránt a bronzérmet szerezte meg a magyar leány kosárlabda-válogatott. Az elmúlt évben az U16-os korosztályos Európa-bajnokságon a 2000/2001-es korosztály a 12. helyen végzett.
„Az erőviszonyokat mérlegelve az EYOF-on résztvevő csapatok mind előttünk végeztek a 2016-ban rendezett Európa-bajnokságon. Öten maradtak meg az akkori csapatból a mostani keretben. Sajnos a hatodik játékos, Horváth Fruzsina keresztszalag-szakadás miatt kiesett a felkészülésből, pedig az ő játékára szükség lett volna a győri tornán. Az Eb-n tapasztalatot szerzett játékosainktól meghatározó teljesítményt várok, miközben az egy évvel fiatalabbak csapatba épülésük alatt megmutathatják tehetségüket. Bízom benne, hogy a hazai helyszín további motiváció lesz csapatunk számára és az erőviszonyoknak megfelelő helyezést érünk el” – mondta Kovács Andrea vezetőedző.
Csatlakozva a vezetőedzőhöz, nehéz megmondani, hogy a nyolc nemzet alkotta mezőny milyen erősségű, hiszen ha megnézzük az EYOF-on induló nemzetek előző évi Eb-n szerepelt játékosainak névsorát, akkor azt láthatjuk, hogy a spanyolok Európa-bajnok gárdája egy játékos kivételével teljesen kicserélődik, de az olaszok és a litvánok is csupán 2-3 játékost tudnak az akkori csapatból beépíteni a mostani keretükbe. Így elmondható, hogy minden csapat új kerettel kell, hogy felkészüljön az EYOF-ra.
Az EYOF-on 8 nemzet, 2001/2002-es korosztályú játékosai szerepelhetnek. Spanyolország (Eb-győztes), Németország (2.), Olaszország (4.), Litvánia (6.), Csehország (7.), Fehéroroszország (8.), Törökország (9.), Magyarország (12.) alkotja a mezőnyt.
A magyar csapat a közös munka hajráját június 26-án kezdi meg Székesfehérváron. Július 7-9. között egy franciaországi, majd július 15-17. között egy horvátországi tornán vesz részt a válogatott. Az EYOF előtt a munkát Győrben fejezi be a már 12 fős gárda.
A csapat kapitánya, a Csata DSE játékosa, Angyal Barbara elmondta, hogy sok jót hallott klubbéli játékostársaitól a korábbi EYOF-tornák hangulatáról. Már nagyon várja a győri bemutatkozásukat, s csak azt ígérheti, hogy mindent megtesznek játékostársaival, hogy hasonló sikereket érjenek el, mint az elmúlt évek EYOF-tornáin.
Az EYOF-on július 24-26. között lesznek a csoportmérkőzések, 27-én szünnap, majd 28-29-én rendezik a helyosztókat.
A képen a 2016-os Eb-n szerepelt magyar lányok láthatók. Vastagon szedtük azokat a játékosokat, akik a mostani EYOF-on is a keret tagjai.
Fent: Ábrahám Márta (edző), Horváth Fruzsina, Farkas Laura, Fülöp Kata, Tóth Franka, Varga Aliz, Kovács Kitti, Kovács Andrea (vezetőedző), Szentendrei Áron (edző).
Lent: Wentzel Nóra, Dul Panka, Balogh Júlia, Angyal Barbara, Tóth Orsolya, Mányoki Réka.
A kosaras fiúkról itt olvashat.
(MOB, fotó: fibaeurope.com)
Keresés