A MOB-ban is tárgyalt a bolgár sportminiszter
Bolgár sportdelegáció érkezett hivatalos látogatásra a Magyar Olimpiai Bizottság székházába november 24-én. A Vessela Letcheva sportminiszter vezette küldöttséget Fábián László, a MOB főtitkára fogadta. A bilaterális kapcsolatokat erősítő megbeszélésen a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezető munkatársai is részt vettek, köztük a napokban nagyköveti kinevezésben részesülő Gyurta Dániel, a NOB tagja is.
A bolgár delegációnak a kétszeres olimpiai ezüstérmes sportlövő Vessela Letcheva ifjúsági és sportminiszter mellett tagja volt többek mellett Christo Polendakov, Bulgária magyarországi nagykövete és Georgi Avramchev, a Bolgár Úszó Szövetség elnöke is; a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Iglói-Nagy István főosztályvezető és Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadó, a MOB elnökségének tagja, frissen kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövet képviselte.
„A bolgár delegáció tárgyalt a Külügyminisztériumban, a sportért felelős államtitkárságon és a Magyar Olimpiai Bizottságban is, illetve megtekintettek több új létesítményt, például a Duna Arénát és a Puskás Arénát. Mint mondták, el vannak ragadtatva a látottaktól. A vízes vb helyszínén találkoztak Wladár Sándorral, az úszószövetség elnökével is. A MOB-ban érdeklődtek a magyar sportirányítás struktúrája, a sportfinanszírozás rendszere, a sportszakmai programok és a sportolói ösztöndíjrendszerek iránt, a sportpályafutás befejezését követő támogatásokról, mint az olimpiai életjáradék, vagy a kettős életpálya-program. Nagyon szívélyes megbeszélés volt. Miniszter asszonynak egyébként szép emlékei vannak Magyarországról még aktív sportoló korából, hiszen Budapesten korábban világbajnoki címet nyert sportlövészetben” – tájékoztatott Fábián László.
A bolgár küldöttséget fogadta dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, jártak a Magyar Labdarúgó Szövetség Telki Edzőközpontjában, valamint látogatást tettek a Teqball vezetőségénél is.
A Bolgár Olimpiai Bizottság 1923-ban alakult meg, a NOB 1924-ben vette fel tagjai közé, a bizottság jelenlegi elnöke Sztefka Kosztadinova olimpiai bajnok magasugró. A bolgárok az ötkarikás játékokon összesen 224 olimpiai érmet szereztek (54 arany, 88 ezüst, 82 bronz), a legerősebb sportágaik a birkózás és a súlyemelés. Bulgáriával szakági szövetségi szinten hagyományosan jók a kapcsolatok olyan tradicionális sportágak esetében, mint a birkózás, a súlyemelés vagy a kajak-kenu. Mint ismert, az olimpiai bajnok kajakos Janics Natasa 2010 decemberében férjhez ment az olimpiai bronzérmes bolgár kajakoshoz, Andrian Dusevhez.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés