A MOB nemzetközi igazgatója is köszöntötte a vitorlásévadot
Balatonfüreden hivatalosan is elkezdődött a vitorlásszezon. Az évadnyitó nagyhajós versenyre, az iForex Nagydíjra 117 hajó nevezett 31 kategóriában, mintegy 600 versenyzővel. A szombati vitorlabontást dr. Kollár Lajos elnök mellett, Borkai Zsolt MOB-elnök nevében dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója is üdvözölte.
Dr. Kollár Lajos vitorláselnök arról beszélt, hogy a tavalyi év a magyar vitorlássport egyik legsikeresebb esztendeje volt, egyebek közt öt világbajnoki, és négy Európa-bajnoki cím megszerzésével. "A Balatonon 35-40 ezer ember vitorlázik rendszeresen, ami mutatja: már régen nem igaz, hogy a vitorlázás egy rétegsport lenne; a vitorlázás igenis tömegsport" - fogalmazott a sportvezető.
Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója, tolmácsolva Borkai Zsolt MOB-elnök üzenetét, gratulált a magyar vitorlázósport eredményeihez. Beszélt arról is, hogy fontos az idei év, hiszen augusztusban ifjúsági olimpiai játékokra kell készülni, ami jelentős állomása az olimpiai felkészülésnek. A nemzetközi igazgató kiemelte, Balatonfüred meghatározó szereplője a hazai vitorlás életnek, és ez a jövőben is így lesz. A város ad otthont ismét a Kékszalag versenynek, amely idén egyhetes fesztivál lesz.
Az eddigi hagyományok és remények szerint Rióban is lehetne magyar résztvevője az olimpiai vitorlásversenynek.
Emlékeztetőül, az idei, nanjingi II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra két magyar ifjúsági korú vitorlázó kvalifikált, Érdi Mária és Vadnai Jonatán.
A látványos rajt előtt elhangzott a himnusz, és felvonták a nemzeti lobogót a tó legidősebb, 118 éves Kishamis nevű vitorlásának árbocára, majd megkoszorúzták a Balatont.
(MOB/VF-MTI-balatonfured.hu)
Keresés