Az evezősök elégedettek a riói körülményekkel
Hétvégén rendezték Rio de Janeiróban az evezős ifjúsági világbajnokságot, melyen amellett, hogy szép magyar sikerek születtek, a magyar csapat jelentős tapasztalatokat szerzett a riói körülmények tekintetében is. A vb egyben a jövő évi olimpia tesztversenye volt. A seregszemlét fontos időszakban rendezték, hiszen egy év múlva zajlik épp az ötkarikás játékok. A tapasztaltakról Lőrincz Attila edző adott tájékoztatást a helyszínről a mob.hu-nak.
A szakember az ifjúsági csapattal és Danó Károly utánpótlásvezetővel utazott a brazil városba. A fiatalok kiválóan szerepeltek, az Ács Kristóf, Bácskai Maté alkotta egység bronzérmes lett a férfi kétpárevezősök 'A' döntőjében. Szegedi Tamás egypárevezősben a 6. helyen zárt a rendkívül erős 'A' döntőben, a világbajnokság legnépesebb versenyszámában, Preil Vivien és Gadányi Zoltána szintén hatodikként haladt át a célvolnalon a női kétpárevezősök fináléjában, míg a Barócs Bence, Danó Dániel, Kovács Kornél és Molnár Balázs alkotta négypárevezős a második helyen ért be a 'B' döntőben, és ezzel összesítettben a 8. helyen zárt.
"A szervezés rendben volt, pontosak voltak a futamok, nem volt csúszás. A lebonyolítással minden szövetség elégedett volt. A beléptetés szigorú volt, de zökkenőmentes. A szervezők segítőkészek voltak, bármiről volt szó, azonnal többen "ugrottak" intézkedni, bár egy magyar nemzetközi versenybírótól hallottam, hogy az önkéntesek többségének nincs tapasztalata evezős események lebonyolításában, ez a versenybíróknak okozott némi plusz munkát, mi ebből azonban nem érzékeltünk semmit.
Apróbb hibák jelentkeztek ugyan, amik viszont nem zavarták meg a verseny menetét, de szóba kerültek a megbeszéléseken. Az egyik, hogy a rajtgépeket nem tudták beüzemelni, mert a rajthelyen nem volt elég mély a víz, ezért csak a lámpás és hangjelzést használták indításkor. Azt ígérik, hogy ki fogják mélyíteni a rajtzónát és nem lesz gond ezzel. A másik visszatérő téma a motorcsónakvezetők tapasztalatlansága, vagy figyelmetlensége. Többen szóvá tették, hogy a futamok mellett túl nagy sebességgel mennek el, amikor visszamennek a rajthoz, így hullámokat keltenek a szembe jövő futamnak. A legkirívóbb eset az volt, amikor egy levezető zónában evező angol négyesnek nekiment az egyik motorcsónak, és letörte az orrát.
Egyetlen észrevételünk volt, hogy lehetne több stég, mert így túl szűk helyen egyszerre megy át a hangár előtti szűk részen a vízreszállók és már kikötöttek forgalma, ami okozott némi tumultust.
Halpusztulásnak vagy bármi ilyesminek nyomai sem voltak. Bár tiltottam nekik, két versenyzőm többször is megmosta a lapát nyelét a tó vízében evezés közben, de nem lett tőle semmi bajuk. Persze edzés után figyeltünk a kézmosásra. Vezetékes vízből nem szabad inni, csak palackozottból, erre többször is felhívták a szervezők a figyelmet. Ugyanakkor nem tudjuk miért, több válogatott versenyzőit is érintette egy enyhe fertőzés, ami gyomorrontásszerű tüneteket okozott, hányinger, hányás, hasmenés, láz jelentkezett náluk. Ez gyors lefolyású volt, egy nap alatt "átment" a versenyzőkön. Tőlünk három főt érintett a fiú négypárból, de amerikai, cseh és más edzőktől is hallottunk hasonlókat a szállodánkból.
A tó szél tekintetében a tenger felől nyitott és gyorsan tud változni a szélirány. Oldalszél esetén a pálya első ezer métere védettebb, a mögötte lévő hegy által, így inkább a második fele hullámosabb. Bár a megbeszéléseken inkább oldal-ellenszelet mondtak. A nap elején gyenge oldal és tolószél váltogatta egymást minimális hullámokkal, aztán tízóra körül feltámadt a szél erősebben és volt amikor öt perc alatt enyhe oldal-tolószélből erős teljes ellenszél lett, majd tizenöt perc után ismét visszaállt tolószélbe, nem lehetett kiszámítani. A tendencia az volt, hogy a nap közepén erősebb szél volt, főleg oldalról, és ez délután háromig, négyig meg is maradt, aztán fokozatosan csökkent. Amikor erősebb periódus volt, sokszor látszódott, hogy a bójasorba ívet fúj a szél a második ezer méteren. Mivel elég széles a tó, így nem érzékeltük még oldalszélnél sem, hogy jelentősebb pályahátrányok tendenciózusan megjelennének" - tájékoztatott Lőrincz Attila.
(MOB/VF, fotó: MESZ/Czucz Bálint)
Keresés