Barka Emese örül az új Toyotának, az Eb-vel kapcsolatban azonban felemás érzései vannak
A Toyota, a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként 15 hazai sportoló felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával a tokiói olimpiára. A Toyota és a MOB közös ünnepélyes átadóján, amelyre május 8-án, a Nagytétényi Kastélymúzeumban került sor, 10 magyar olimpikon vehette át új hibrid elektromos autóját. Köztük volt a Csepel birkózója, Barka Emese is, aki múlt héten még Budapesttől több mint 3000 kilométerre, az oroszországi Kaszpijszk-ban képviselte hazánkat az Európa-bajnokságon. Ráadásul nem is akárhogy, hiszen az 57 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett a Kaszpi-tenger partján. 4 nappal az Eb után nyilatkozott honlapunknak a 28 éves sportolónő, aki röviden összefoglalta oroszországi élményeit.
„Most jöttünk haza az Európa-bajnokságról, ami viszonylag jól sikerült. Kicsit felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert ugyan bronzérmet szereztem végül, de az elődöntőben nem úgy ment a birkózás, ahogy elképzeltem. Úgy gondolom, hogy lehetett volna jobb is, de azért örülök a bronzéremnek”.
A 2013-ban és 2016-ban vb-bronzérmes, 2015-ben Európa Játékok-győztes Barka Emese negyedszer állhatott kontinensviadalon a dobogó legalsó fokára, mivel 2007-ben 2013-ban és tavaly is harmadik volt az Eb-n. A bronzérem ellenére azonban nem pihenhet sokat, hiszen hamarosan elkezdődik a felkészülés az októberi budapesti világbajnokságra.
„Most, hogy vége lett az Európa-bajnokságnak, van egy pár nap pihenőnk, aztán elkezdődik a felkészülés. Ennek részeként megyünk Kínába és Japánba is, ahol az edzőtáborozás mellett versenyeink is lesznek. Ezek arra szolgálnak, hogy felkészüljünk az év legfontosabb eseményére, az októberi világbajnokságra”.
Habár szinte a repülőtérről esett be a nagytétényi átadóra, nagyon boldog volt a Toyota és a MOB közös ajándékától. „Nem mondanám az autók szerelmesének magam, viszont nagyon örültem, amikor kiderült, hogy beválasztottak azok közé a sportolók közé, akik ilyen lehetőséget kapnak. Nekem ez egy nagyon nagy segítség lesz, hiszen rengeteget utazok edzésről edzésre, gyógytornára, pszichológushoz a városon belül, úgyhogy nagyon nagy hasznát fogom venni”.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés