Berki ezüstérmes Bakuban, jó úton a magyar curlingesek - hétvégi összefoglaló
A londoni olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián ezüstérmet nyert a bakui világkupán, a pjongcsangi téli olimpiára készülő magyar curling vegyespáros Budapesten mutatott jó formát, a snowboardos Pátkai Marcell pedig a spanyolországi világbajnokságon minden idők legjobb magyar férfi eredményét érte el. Hétvégi összefoglalónk következik.
Berki Krisztián a második helyen zárt vasárnap a lólengés döntőjében a tornászok Bakuban rendezett világkupa-versenyén. A selejtezőből Berki elsőként, a másik magyar induló, Kállai Zoltán pedig ötödikként jutott a fináléba. A magyar szövetség tájékoztatása szerint itt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző 15,266 ponttal zárt a második helyen a kínai Hao Veng mögött, míg Kállai 14,566 ponttal ötödik lett.
Berki kiemelte, bár nem az övé lett az aranyérem, örül a teljesítményének. „Ez volt a hetedik versenyem, eddig mindig jó gyakorlatot tudtam bemutatni. Ezen a versenyen is az volt a fontos, hogy a 6.2-es nehézségi fokú gyakorlatot jól megcsináljam. A kiinduló pontszámot még erősítenünk kell, de már erre is vannak tervek" - mondta Berki Krisztián. Kállai azt hangsúlyozta, gyakorlata ezúttal jobban sikerült, mint a selejtezőben. Hozzátette, hétfőn utaznak tovább Dohába, a következő vk-verseny helyszínére, ahol a selejtezőt szerdán, a döntőt pedig pénteken rendezik.
A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt páros ezüstérmet szerzett a Kamaraerdei Curling Klubban rendezett nemzetközi vegyespáros curling-viadalon, a X. Westbay Kupán. A Curling Champions Tour sorozat hazai állomásán a szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint 13 ország 20 csapata vett részt, köztük két világbajnok páros, a kétszeres vb-győztes Palancsa, Kiss duó, valamint a tavalyi év vb-aranyérmese, az orosz Anasztaszija Brizgalova, Alekszandr Kruselnyitckij kettős.
Palancsáék a csoportkörben három győzelmet és egy vereséget gyűjtöttek, így bejutottak a rájátszásba. Ott először a skót házaspárt, Judith és Lee McClearyt győzték le, majd Szekeres Ildikó és Nagy György párosát. A döntőben 10-7-es vereséget szenvedtek az orosz Marija Komarova, Danyiil Gorjacsev kettőstől. A mezőnyben hat magyar páros szerepelt. A második legjobbként Szekeresék zártak, akik a bronzmeccsen voltak érdekeltek. Ott a skót Gina Aitken és Bruce Mouat 7-3-ra felülmúlta őket, így végül a negyedik helyet szerezték meg.
A curling vegyespáros száma téli olimpián jövőre, Pjongcsangban debütál. A budapesti torna közvetlen felkészülési lehetőséget kínált az áprilisi, kanadai világbajnokságra, amelyen a 2013-ban és 2015-ben győztes Palancsa, Kiss páros képviseli a magyar színeket.
A 36. lett, ezzel minden idők legjobb magyar férfi eredményét érte el Pátkai Marcell alpesi hódeszkában a Spanyolországban zajló világbajnokságon, amely a snowboardosok számára az olimpia utáni második legfontosabb viadal. A szakági szövetség szombati beszámolója szerint a 19-szeres országos bajnok Sierra Nevadában a tradicionális alpesi számok egyikében, parallel szlalomban, vagyis párhuzamos műlesiklásban lett 36., míg óriás-műlesiklásban a 49. helyet szerezte meg.
Pigniczki Fanni befejezte szereplését a kijevi Deriugina Cup-on. A májusi, budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra készülő magyar versenyző Ukrajnában, egyéni összetettben a 12. helyet szerezte meg. Az Ákoshegyi Eszter, Borda Korinna, Földi Cintia, Györe Dorottya, Juhász Anna, Juhász Emma, Várkonyi Dea alkotta junior kéziszercsapat a szerenkénti döntő 6. helyén zárt. A Borsányi Patrícia, Katona Hanna, Kovács Jázmin, Margaritisz Lili, Németh Virág, Wehovszky Vivien összetételű felnőtt együttes kéziszer-válogatott a szerenkéntiben az öt karika gyakorlatban a 3., míg a három labda, két kötél gyakorlatban a 2. helyen zárt. Az ukrán fővárosban szombaton már befejeződött a ritmikus gimnasztikázók Grand Prix versenye, ahol Kis Alexandra két hetedik hellyel végzett. A felnőtt válogatott keret tagjainak, valamint a junior kéziszer-válogatottnak ez volt az első idei komolyabb nemzetközi megmérettetése. Az Európa-bajnokságot május 19-én, 20-án és 21-én bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában.
A hétvége krónikájához tartozik egy szomorú hír is. Budapesten, egy autóbalesetben elhunyt Janza Richárd, a MULTI Vízisport Sportegyesület ifjúsági világbajnok kajakozója. A 21 éves versenyző magyar sport és a magyar kajak-kenu közösség egy fantasztikus és pótolhatatlan tehetséget, fiatal reménységet veszített el. Richárd tagja volt a 2013. évi Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (AYOF) részt vett Magyar Csapatnak.
(MOB-MTI-MATSZ, fotó: Facebook/WCF, archív)
Keresés