Dopping nélkül
Megjelent a 2017-es tiltólista
A Magyar Antidopping Csoport nyilvánosságra hozta a január elsején hatályba lépett 2017-es tiltólistát.
Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központ alakul Budapesten
Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány 2017-ben – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Az Európa Tanács 2016. évi sportminiszteri értekezletén Balog Zoltán közölte: a központ megvalósítására 3.2 millió eurót (nagyjából egymilliárd forint) szán a kormány.
A labdarúgókat és az atlétákat ellenőrizte legtöbbször a WADA
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elkészítette a 2015-ös év riportját a doppingtesztekre vonatkozóan. A beszámolóból kiderül, mely sportágakat ellenőrzik a legtöbbször.
Rendkívül szigorú szabályozást vezetne be a NOB
Az úgynevezett Oszaka Szabályt léptetné életbe ismét a doppingellenes küzdelemben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és szeretné, ha része lenne a Nemzetközi Doppingellenes Kódexnek – írja az insidethegames.biz.
Tucatnyi londoni olimpikon doppingtesztje lett pozitív
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) folytatja 2015 augusztusában megkezdett programját, azaz a 2008-as pekingi és a négy évvel későbbi londoni olimpián adott doppingminták újraellenőrzését. Ezúttal tizenkét pozitív tesztről számolt be az olympic.org, köztük több érmes sportolóról.
Tizenhét olimpikon bukott meg az újraellenőrzésen
Folytatja doppingellenes harcát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a pekingi és londoni minták újraelemzése ezúttal 17 olimpikon bukását hozta magával.
A fiatal súlyemelőt megfosztották londoni ezüstérmétől
Folytatja doppingellenes küzdelmét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB): a pekingi és londoni minták újraelemzése során újabb érmes sportoló bukott meg, és fosztották meg eredményétől.
Thomas Bach segítő kezet nyújt a hekkerek elleni küzdelemben
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach segítő kezet nyújt a Fancy Bears nevezetű hekkercsoport elleni küzdelemben – mondta a sportvezető az insidethegames.biz-nek.
Újabb öt olimpikon doppingtesztje lett pozitív
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos honlapján közölte: a Londonban és Pekingben produkált doppingminták újraelemzésének eredményeként újabb öt sportoló tesztje lett pozitív, valamennyiüket megfosztják ötkarikás eredményüktől.
Keresés