EB ezüstérmes az U16-os lány kosárlabda válogatott
A Mészárosné Kovács Andrea irányította U16-os lány kosárlabda válogatott a győri EYOF-on megszerzett ezüstérem után két héttel a bourgesi korosztályos Európa-bajnokságon is a dobogó második fokára állhatott fel.
Telt ház és szenzációs hangulat várta a csapatokat az U16-os Eb döntőjén, a szurkolók kis francia papírzászlókat lengettek, lányaink pedig büszkén, mosolyogva énekelték a himnuszt. Jól kezdték a lányok a találkozót, az első negyedet öt pontos előnnyel zárták.
A folytatásban is öröm volt nézni lányaink szellemes, kreatív, bátor játékát, s a második 10 perc felénél már 12 pontosra nőtt a magyar előny. Ekkor következett egy kis hullámvölgy, s ezt kihasználva a félidő előtt 5 másodperccel a franciák egy triplával 26-24-re átvették a vezetést.
A közönség által támogatott hazai gárda innen már nem engedte ki a kezéből a találkozót. A harmadik tíz percben további 10 ponttal növelték előnyüket. A befejező negyedben dicséretesen küzdöttek a magyar lányok, és 4 perccel a vége előtt 6 pontra megközelítették a hazaiakat, de ezután már nem sikerült a fordítás, és a közönség hatalmas ünneplése mellett a franciák nyerték a találkozót 63-55 arányban.
Fantasztikus heteken, hónapon van túl az U16-os magyar együttes. Előbb a győri EYOF-on, majd az U16-os Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet az együttese. Lányaink az EB-n hat győzelem mellett csupán egy vereséget szenvedtek, legyőzték többek között a későbbi bronzérmes olasz és az orosz együttest, s csupán a házigazda franciákkal szemben maradtak alul.
Dombai Réka bekerült a torna All Star-csapatába.
Jövőre részt vehetnek az U17-es világbajnokságon.
Franciaország-Magyarország 63-55 (8-13, 18-11, 23-13, 14-18)
Az Eb-ezüstérmes csapat tagjai: Angyal Barbara (csapatkapitány), Budácsik Dorottya, Boros Júlia, Dombai Réka, Madár Eszter, Mányoky Réka, Szirony Dorina, Tóth Franka, Varga Aliz, Vári Zita, Vincze Nikolett, Wentzel Nóra. Vezetőedző: Mészárosné Kovács Andrea. Edzők: Ábrahám Márta, Szentendrei Áron. Gyúró: Rácz Richárd. Csapatvezető: Szabari János. Technikai vezető: Sándor Ádám.
(MOB-MKSZ fotó:FIBA)
Keresés