Egy évvel eltolva rendezik meg a birkózó olimpiai kvalifikációs versenyeket
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezető testülete, a büró (amelynek magyar tagja Bacsa Péter, a hazai szövetség, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja) döntött az immár 2021-es tokiói olimpia birkózóversenyeinek kvalifikációs rendjéről.
Ennek értelmében az idén márciusra tervezett, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztott kontinentális selejtezők egy évvel eltolódva maradnak ebben a hónapban, és az eredeti fogadó városukban. Eszerint tehát az európai kvalifikációt Budapesten rendezik meg 2021. március 18. és 21. között, a világselejtezőt pedig április végén Szófiában.
Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának tagja így fogalmazott a döntéssel kapcsolatban: „Naptárunkat a NOB-bal és a tokiói olimpia új időpontjával összhangban terveztük meg, s fontosnak tartjuk a fogadó városokkal és az érintett nemzeti szövetségekkel közös munkánk folytatását.”
Az UWW büró úgy döntött, hogy törli a 2020. június 30-ig tervezett összes nemzetközi versenyt, s azt javasolta, hogy a nemzeti szövetségek hasonlóan tegyenek a saját eseményeikkel a résztvevők egészsége érdekében. A 2020-as ütemterv fennmaradó részét a világjárvány terjedése és a megváltozott pénzügyi lehetőségek figyelembevételével tervezik meg.
Azok a sportolók, akik jövőre teljesítik a minimális életkor követelményeit, jogosultak lesznek a szereplésre az olimpiai eseményeken, de senkinek sincs lehetősége országváltásra. Amint azt a UWW korábban is leszögezte, a kvóták kiosztási rendje változatlan marad, ami magyar szempontból azt jelenti, hogy egyelőre a tavalyi nur-szultáni világbajnokságról négy kvalifikációs hellyel rendelkezünk. Súlycsoportonként eddig nyolc kvóta kelt el, hat a vb-ről, kettő az egyetlen idén megrendezett kontinentális kvalifikációról, az amerikairól, tehát még nyolc maradt, hiszen minden kategóriában tizenhatos lesz az ötkarikás mezőny.
A világbajnokságon kvótát szerzett magyar birkózók (a kvótát a nemzetnek szerezték):
Kötöttfogás: Lőrincz Tamás (77kg), Lőrincz Viktor (87kg)
Szabadfogás: Muszukajev Iszmail (65 kg)
Nők: Sastin Marianna (62kg)
(MOB/MBSZ fotó: Magyar Birkózó Szövetség/Facebook)
Keresés