Egy hét múlva kajak egyes csúcstalálkozó Szegeden
Első olimpiai válogatójukat vívják meg egy hét múlva a magyar női kajaksport legjobbjai Szegeden, ahol egyelőre csak az dől el, hogy ki futhat neki a következő magasságnak az újabb egy héttel később következő duisburgi Világkupa versenyen.
A hazai csúcstalálkozó egyik, ha nem a legnagyobb attrakciójának Douchev(Dusev)-Janics Natasa visszatérése számít, aki tavaly a szülésére készülve az Európa- és a világbajnokságot is kihagyta, de Milana világra jövetele előtt elképesztően sokáig a vízen maradt és ugyancsak hihetetlen gyorsasággal tért vissza az edzőterembe, illetve költözött előbb Bulgáriába, aztán hónapokra Portugáliába.
„Ez tényleg egy csúcstalálkozó lesz a női K-1 500 méteren, amelynek győztese és második helyezettje utazhat el Duisburgba a Világkupára, ahol már nemzetközi mezőnyben újra összecsapnak. Itt két dolog történhet. Amennyiben a szegedi első helyezett ismét nyer, akkor ő indulhat ebben a számban az olimpián, amennyiben viszont fordulna a kocka, akkor a két versenyző hazaérkezésük után visszatér Szegedre és két nap elteltével ki-ki párviadalon dönti el, hogy kit illet a londoni indulás joga” – tájékoztatta Storcz Botond szövetségi kapitány a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársát, hozzátéve, hogy az első válogatón nem csak a „káegyesek” küzdelme kerül a középpontba, hanem a párosoké és a 200 méteres egyesre nevezők versengése is
A szövetségi kapitány udvariasan, vagy inkább diplomatikusan kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vajon az első válogatónak van-e nagy esélyese, noha minden favoritot látott edzeni és időmérő futamon is részt venni.
„Úgy gondolom, hogy most a legtöbben arra kíváncsiak, hogy mit tud, mekkora energiával töltődött fel és miként áll technikailag Natasa, aki az 500 méteren utoljára a 2010-es világbajnokságon versenyzett és akkor ezüstérmet nyert – folytatta a szövetségi kapitány.
– Meglátogattam Portugáliában és nemrégiben Szegeden is láttam, a benyomásaim a lehető legjobbak voltak, de ugyanezt tudom elmondani a többi élversenyzőnkről is. A nevezések csak a jövő hétfőn zárulnak, de egészen biztos vagyok abban, hogy Kovács Katalin, Kozák Danuta, Benedek Dalma, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, sőt, még az Amerikából hazatért Fazekas Krisztina is ott lesz a rajtnál. Hét esélyesnek ugyan nem nevezném a válogatót, de egy ilyen izgalmas és nagy tétre menő erőpróbán gyakran borul a papírforma. Ezért mondom azt, hogy ebből a jeles társaságból négyen akár az első helyet is megszerezhetik. Gondoljunk csak arra, hogy Kovács, akit egy váratlan sérülés ugyan hátráltatott a munkában, 31 világbajnoki győzelem tapasztalatával áll a rajthoz, és ő az, aki a tapasztalatom szerint nagyon gyorsan tudja a döntő pillanatokra felhangolni magát és a legjobb tudását nyújtani. Kozák Danutát sok minden más mellett az sarkallhatja, hogy a tavalyi szegedi világbajnokságon ezüstérmet nyert az 500 méteren, tehát ő volt a női kajakozás „királyszámában” a legjobb magyar. Benedek Dalma ugyan hat éve nyert utoljára világbajnokságon 500 egyesben, de azóta szinte minden válogatón keményen küzdött és tavaly éppen ő volt a magyar-magyar versenyfutás második helyezettje. És nem feledkezhetek meg Csipes Tamaráról és Szabó Gabrielláról sem, akik közül előbbi tavaly Szegeden két számban is aranyérmet nyert és most az sem számít, hogy a sikereit nem olimpiai távokon aratta.”
A szakember még elmondta: az olimpiai szereplés jogának kérdése a női párosoknál és a 200 méteres egyesben a június 15-17-i újabb hazai válogatón dől el, ami pedig a magyarok londoni négyesének az összeállítását illeti, a hajó „legénységének” kialakítására – az addigi versenyek minden tapasztalatát összegezve – maga Storcz Botond fog vállalkozni.
(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter )
Keresés