Egységgé kovácsolva – Észak- és Dél-Korea együttműködik a 2020-as olimpián is
Az észak- és dél-koreai delegáció október 15-én ülésezett, hogy megvitassák a 2020-as tokiói olimpiát érintő csapatindulási kérdéseket, valamint együttműködésüket a 2032-es olimpia tekintetében.
Észak-Korea vezetője, Kim Jong-un és Dél-Korea elnöke, Moon Jae-in történelmi jelentőségű megállapodásra jutottak az olimpiai és a paralimpia játékok területén.
A sportminiszterek közvetítésével megszületett a döntés, miszerint a két állam közös olimpiai csapatot fog indítani a 2020-as olimpián, folytatva az országaik közti együttműködést, közeledést.
A tárgyalások további eredményeképpen egyezség született a két állam közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése tekintetében, ami egyúttal az országok kölcsönös fejlődését hivatott szolgálni. Egyúttal ez egy remek lehetőség, hogy Észak-Korea elinduljon a demokratizálódás és a piaci liberalizáció útján, amiben az olimpiai mozgalomnak, valamint a NOB elnökének, Thomas Bach személyének kiemelkedő fontosságú szerepe van, mivel évek óta békítő szándékkal viszonyult a két ország kapcsolatához.
(insidethegames.biz)
Keresés