Elhunyt a Helsinki olimpikon Bokor György
Újra gyászol a magyar kosárlabda sport, 86 éves korában elhunyt Bokor György. Neve összeforrt a MAFC-cal, amelynek játékosaként háromszor magyar bajnoki címet, Európa-bajnoki ezüst (1953 Moszkva) és főiskolai világbajnoki címet szerzett, valamint a magyar válogatott tagjaként részt vett az 1952-es helsinki olimpián.
Az 1928-ban született Bokor nem kosarasként, hanem a BEAC-ban atlétaként kezdte sportpályafutását, így amikor 1948-ban a MAFC-hoz került, már meglehetősen jó fizikai alapokkal rendelkezett. Egy évig az NB II-es ‘fiókcsapatban’ pallérozódott, majd miután 1949-ben felkerült a ‘nagyokhoz’, bő évtizeden át volt meghatározó tagja a két és fél - akkoriban még tavaszi őszi rendszerben játszották a bajnokságokat, amelyek egy naptári évben lezajlottak, de 1956-ban az ismert események miatt nem lehetett az őszi szezont lejátszani - hivatalosan három bajnoki címet szerző MAFC-nak. Az ötvenes évek elején megnősült, felesége a szintén válogatott kosaras, Bárány Mária lett.
A magas szintű sportolás mellett Bokor György tanult, a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett.
Aktív játékos pályafutása befejeztével nem szakadt el csapatától, különböző pozíciókat betöltve kísérte figyelemmel az utána piros-feketében szereplő korosztályok játékosait. Szoros kapcsolata volt a Kangyal, Gabányi, majd a Salgó Ujhelyi fémjelezte MAFC-cal, ekkor már mint a szakosztály csupaszív vezetője utazott az együttessel vidékre is a mérkőzésekre, s az utánpótlásra, a MAFC-ban kosarazó fiatalokra is próbált figyelni.
Később, bár szeretett csapata visszaesett a másodosztályba, de amíg tudott kijárt a MAFC-meccsekre. Azt követően azonban, hogy néhány éve protézis beültetést hajtottak végre rajta, és ezt követően az időközben megözvegyült Bokor már ritkán mozdult ki lakásából. A régi játszótársak, Telegdy György, a Londonban élő Cselkó Tibor, a Tímár-Geng fivérek, egy ideig Borbély Pál, s a náluk fiatalabb Kangyal Tibor úgy negyed évente Bokornál gyűltek össze kis múltidézésre, nosztalgiázásra.
A "piros-fekete vérű" sportember civilben, építészként az OTSH-ban dolgozva több létesítménynek volt műszaki vezetője.
A legendás kosaras és sportvezető sajnos már nem élhette meg, hogy a következő évadban az élvonalban szereplő kedvenc csapatát újra a legjobbak között láthassa.
Nyugodj békében, Gyuri bácsi!
(Forrás: hunbasket.hu)
Keresés