Elhunyt Erdős Márton olimpikon birkózó
76 esztendős korában elhunyt Erdős Márton, kétszeres szabadfogású felnőtt magyar bajnok, Európa-bajnoki negyedik helyezett, olimpikon birkózó. Bíróként és titkárként, a Magyar Birkózó Szövetség Bíróbizottságának tagjaként hosszú évekig dolgozott a versenyeken – számol be a Magyar Birkózó Szövetség és a BVSC honlapja.
Erdős Márton 1944-ben született Budapesten. Szabadfogású birkózóként szép sikereket ért el a Budapesti Honvéd SE színeiben: 1967–70-ig egyszer a negyedik, kétszer a hatodik helyen zárta az Európa-bajnokságot az 52 kilogrammosok között. Részt vett az 1968-as mexikóvárosi olimpián, ahol 11. helyezést ért el; 1967-ben és 1968-ban felnőtt országos bajnok lett.
Edzőként 1989-ben került a BVSC-Zugló birkózószakosztályába, amelyben többek között 2009 világbajnokával, Kiss Balázzsal, a junior világ- és Európa-bajnok Takács Istvánnal és a szintén junior Eb-aranyérmes Rizmajer Györggyel egyaránt ő szerettette meg a sportágat.
A BVSC honlapja azt írja, Erdős Márton még 2017-ben, 73 évesen is tartott edzéseket náluk. „Tanítványai mindig jó érzéssel gondoltak rá, a vele eltöltött időszakra. Kiváló ember és remek pedagógus volt. A következő napokban személyes történetekkel is megemlékezünk a munkásságáról” – fogalmaz a bvsc.hu.
Bíróként és titkárként, a Magyar Birkózó Szövetség bíróbizottságának tagjaként hosszú évekig dolgozott a versenyeken.
Emlékét a Magyar Olimpiai Bizottság megőrzi, nyugodjék békében!
(MBSZ-BVSC-MOB; fotó: MOB, Olimpiai csapatkönyv, Mexikó, 1968)
Keresés